Ezt a dinamikát gyakran traumakötésként írják le. Ilyenkor a kapcsolat nem stabil szereteten alapul, hanem kiszámíthatatlan érzelmi hullámzáson. Egyszer euforikus közelség, máskor hideg távolság. Egyszer nagy ígéretek, máskor eltűnés, bűntudatkeltés, hibáztatás vagy szakítás. A szélsőségek miatt az ember egyre erősebben kapaszkodik a jó pillanatokba, mert azok rövid időre mindent igazolni látszanak – mondja Lise Leblanc pszichológus.

A terapeuta elmesél egy történetet is , amiben a férfi évekig hitt abban, hogy a nő, akibe beleszeretett, végül őt választja. A kapcsolat eleinte titkos üzenetekkel és hosszú beszélgetésekkel indult, majd egyre intenzívebb érzelmi viszonnyá vált. Mindketten más kapcsolatban éltek, de a nő azt ígérte, hamarosan kilép a sajátjából. A férfi megtette ezt a lépést, a nő viszont mindig talált egy okot, amiért még várni kellett.

Közben a kapcsolat egyre kiszámíthatatlanabb lett. Voltak órákig tartó beszélgetések, szenvedélyes találkozások, közös jövőről szóló ígéretek, majd hirtelen veszekedések, letiltások, eltűnések és újrakezdések. A nő gyakran beszélt szégyenről és bűntudatról, mégsem hozott valódi döntést. Amikor a férfi már tisztán látta, hogy a szavai és a tettei nem találkoznak, akkor sem tudott elszakadni tőle.

Ez az egyik legnehezebb része az ilyen kapcsolatoknak. Kívülről sokszor érthetetlennek tűnik, miért marad benne valaki, aki pontosan látja, hogy sérül. Belülről azonban másként hat. Az ember nemcsak a másikhoz ragaszkodik, hanem ahhoz a képhez is, amit a kapcsolat elején felépített róla. Lehetnek ilyenkor figyelmeztető jelek, amikről ebben a cikkben írtunk bővebben.

A gond ott kezdődik, amikor a remény már többet rombol, mint amennyit ad. Ha valaki újra és újra ugyanazt ígéri, de nem változtat a viselkedésén, akkor a kapcsolat lassan nem szerelemként, hanem függőségként kezd működni. A várakozás, a hiány, a visszatérés és az újabb csalódás olyan körforgást hoz létre, amelyben az ember egyre kevesebbnek érzi magát.

Ilyenkor sokan címkéket keresnek. Nárcisztikus? Borderline? Traumát hordoz? Éretlen érzelmileg? Ezek a kérdések érthetőek, de nem mindig visznek közelebb a kilépéshez. A legfontosabb kérdés gyakran egyszerűbb. Mit tesz veled ez a kapcsolat? Nyugodtabb, erősebb, biztonságosabb vagy tőle? Vagy szorongóbb, megszállottabb, bizonytalanabb és kimerültebb lettél?

A gyógyulás első lépése sokszor nem az, hogy elfelejtsük a másikat, inkább az, hogy megértsük, miért volt ekkora hatása ránk. Lehet, hogy nem is csak ő hiányzik, hanem az intenzitás. A megerősítés, a nagy egymásra találások, a drámai kibékülések, a pillanatnyi eufória. Ezek az élmények könnyen összekeverhetők a szerelemmel, pedig sokszor inkább az idegrendszerünket tartják készenléti állapotban.

Érdemes ilyenkor leállítani azt a belső történetet, amely szerint ez volt az igazi szerelem, csak rosszkor találkoztunk. Vagy azt, hogy ennyi fájdalom után már muszáj lennie valami értelmének. A befektetett idő, energia és érzelem nem ok arra, hogy tovább maradjunk valamiben, ami rombolja az önbecsülésünket.

A kilépés nem egyik napról a másikra történik. Lesz sóvárgás, visszahúzó gondolat, hiányérzet, és időnként erős késztetés arra, hogy újra kapcsolatba lépjünk a másikkal. Ez nem gyengeség, hanem annak a jele, hogy egy mélyen berögzült érzelmi mintából próbálunk kijönni.

Ilyenkor nem önvádra van szükség, hanem tisztánlátásra és együttérzésre saját magunkkal. Arra, hogy kimondjuk, ami fájt, felismerjük, ami visszahúzott, és apránként visszavegyük az energiát abból a kapcsolatból, amely túl sokáig uralta a gondolatainkat. Mert egy mérgező kötelék után is van élet, csak először el kell engednünk azt a fantáziát, amely miatt benne maradtunk.