Egy anya a kisbabáját tartja a kezében

Először fedeztek fel mikroműanyagot az emberi anyatejben — mit jelent ez?​

A szakértők már egy ideje vizsgálják a mikroműanyagok terjedését a világunkban, nemrég viszont egy hátborzongató felfedezést tettek. Egy kutatócsoport az emberi anyatejben figyelte meg ezeknek az anyagoknak a jelenlétét, egyelőre pedig nem tudják, milyen hatással lehet ez a kisbabák szervezetére.


Egy nemrég megjelent tanulmány mutatta ki először a mikroműanyagokat az emberi anyatejben. A vizsgálatok során a tudósok 34 egészséges anyától származó anyatejmintát elemeztek. Fontos megjegyezni, hogy mindegyiket a szülés után egy héttel vették. Egészen pontosan a minták 75 százalékában találtak apró műanyag részecskéket.

Tekintve, hogy az emberi tüdőszövettől kezdve a Déli-sarkig már mindenhol megtalálták a mikroműanyagok nyomait, így talán mégsem annyira meglepő a felfedezés, a szakértőket mégis nyugtalansággal tölti el az eredmény. Az alanyoknál nem találtak összefüggést az életmódok és a talált műanyagrészecskék mennyisége között.

Egy korábbi cikkünkből meg lehet tudni, miként vándorolnak ezek az anyagok felfelé táplálékláncban. Ennek értelmében ételeink nagy része már tartalmazza őket, így folyamatosan kerülnek be a szervezetünkbe.

Nem ez volt az első hasonló felfedezés, ami a csecsemőkre és az anyukákra vonatkozott a témában. Ugyanennek a tanulmánynak a szerzői 2020-ban megerősítették, hogy a részecskék bejutottak az emberi méhlepénybe, illetve azt, hogy már a csecsemők szervezetében is megtalálhatók.

Egy kisbaba l\u00e1ba

Fotó: Unsplash/Andriyko Podilnyk

Azt egyelőre nem tudni, milyen hatással lehet ez az újszülött csecsemőkre, tekintve, hogy ők még sokkal érzékenyebbek a vegyi anyagoknak való kitettségre. A szakértők — a Futurism cikkében leírtak alapján — nem szeretnék, ha az eredmények eltántorítanák az anyákat a szoptatástól, viszont azt javasolják, hogy lehetőség szerint kerüljék a szintetikus anyagokat.

„Alapvető fontosságú lesz felmérni, hogyan lehet csökkenteni az ezeknek a szennyező anyagoknak való kitettséget a terhesség és a szoptatás alatt. De hangsúlyozni kell, hogy a szoptatás előnyei sokkal nagyobbak, mint a szennyező mikroműanyagok jelenléte által okozott hátrányok”

— mondta Valentina Notarstefano, a tanulmány társszerzője.