Ennyi alvás növelheti a rák, sőt a halál kockázatát is
A magas vérnyomásban, 2-es típusú cukorbetegségben, szívbetegségben vagy stroke-ban szenvedő középkorú embereknél megnőhet a rák és a korai halál kockázata, ha éjszakánként kevesebb mint hat órát alszanak – olvasható a Journal of the American Heart Association című folyóiratban közzétett tanulmányban.
A kutatók megállapították, hogy azoknál a magas vérnyomásban vagy cukorbetegségben szenvedő személyeknél, akik hat óránál kevesebbet aludtak, kétszer nagyobb volt a kockázata annak, hogy szívbetegségben vagy sztrókban halnak meg, mint azoknál, akik hat vagy több órát aludtak.
A szívbetegségben vagy sztrókban szenvedő, alváshiányos embereknél háromszor nagyobb volt a rákban való elhalálozás kockázata a három évtizedet felölelő vizsgálat során.
„Tanulmányunk azt sugallja, hogy a normális alvás elérése védelmet nyújthat egyes emberek számára, akiknek ilyen egészségügyi állapotuk és kockázatuk van”
– fogalmazott Julio Fernandez-Mendoza, a tanulmány vezető szerzője egy sajtóközleményben.Fernandez-Mendoza szerint azonban további kutatásokra lesz szükség annak megállapításához, hogy az alvás növelése orvosi vagy viselkedési terápiák révén csökkentheti-e a korai halálozás kockázatát.
A tanulmány több mint 1600 felnőttet vizsgált, akiket két csoportba soroltak. Az egyiknek 2-es stádiumú magas vérnyomása vagy 2-es típusú cukorbetegsége volt. A másik csoportnak szívbetegsége vagy sztrókja volt.
A résztvevőket 1991 és 1998 között egy alváslaborban vizsgálták egy éjszakán át. A kutatók ezután 2016 végéig követték nyomon haláluk okát. Ebben az időszakban 512 ember halt meg, egyharmaduk szívbetegségben vagy sztrókban, egynegyedük pedig rákban.
Fernandez-Mendoza szerint a specifikus alvásproblémákkal küzdő emberek jobb azonosítása potenciálisan jobb kezeléshez vezethet.
„A rövid alvás időtartamát hasznos kockázati tényezőként kellene figyelembe venni, hogy megjósoljuk az ilyen egészségügyi állapotokban szenvedő emberek hosszú távú kimenetelét”
– mondta.
Nyitókép: Shutterstock