A 3 hónapos szabály lényegében azt sugallja, hogy 90 nap elegendő ahhoz, hogy eldöntsük, érdemes-e valakivel hosszú távú kapcsolatot létesíteni, vagyis hogy érdemes-e maradni a „kapcsolatban”. Ahogy a TikTok-videók mondják, „a trend szerint három hónap alatt múlnak el a mézeshetek hormonjai. Három hónapon belül végül kiderül a másik igazi arca és a valódi szándékai. Ez pedig segít rájönni, hogy összeilletek-e egymással". Dr. Tara Suwinyattichaiporn, PhD, a Kaliforniai Állami Egyetem Fullerton campusának docense, szexuális és interperszonális kommunikáció szakértő azonban most megosztja az ő álláspontját a dologról.

Ahogy egy kezdődő kapcsolatban kialakul a rutin, úgy nőnek meg a kétségek is. Tényleg el tudnánk képzelni magunkat hosszú távon a másik világában? És tényleg érdeklődünk irántuk, vagy csak tetszik, hogy a másik szeret? Dr. Tara Suwinyattichaiporn ezt a fázist „felfedező fázisnak” nevezi:

Más szavakkal, a kezdeti időszakot nem az összeillőség ellenőrzése határozza meg, hanem az, hogy felfedezzük, mi kelt bennünk kíváncsiságot. Kedveljük a másikat annyira, hogy kérdéseket tegyünk fel neki (és tényleg meghallgassuk a válaszát)? Meg akarjuk érteni, mi az, amit igazán értékesnek tart? Ez az, ami a randizás első három hónapját olyan fontossá teszi: kideríteni, hogy valóban meg akarjuk-e venni azt, amit a másik kínál.

A rövid válasz? Nem – nem úgy, ahogyan az interneten értelmezik. Az az elképzelés, hogy van egy meghatározott időkeret, amelyen belül a szerelemnek ki meg kell nyilatkoznia, legjobb esetben félrevezető, legrosszabb esetben pedig egydimenziós. Feltételezi, hogy a tisztánlátás valami, ami a 90. napon ébred fel bennünk. Hogy addigra vagyunk biztosak benne, hogy a másik a hiányzó darab a puzzle-ben, vagy készen állunk rá, hogy szakítsunk vele. Dr. Tara is azt mondja, hogy az érzelmi világunk ritkán mozog ilyen egyértelmű vonalak mentén. A merev „három hónapos szabály” inkább akadálya a randizásnak, mint hatékony eszköze.

Az intimitás kiépítése nem ilyen egyszerű folyamat, nincsenek pontos „lépések” abban, hogy megismerjünk valakit. A fenti TikTok-videó azt sugallja, hogy a második és a negyedik hónap között felmerülő bármilyen piros zászló jelzi, hogy menekülni kell – ami igaz, ha nyíltan tiszteletlenül bánnak velünk. De sokkal valószínűbb, hogy ez is csak egy újabb példa az internetes kultúra irreális narratívájára, amely szerint a kényelmetlenség és a kétségek abnormálisak a randizás korai szakaszában. Ahogy Dr. Tara rámutat, „meg kell tanulnunk szabályozni az érzelmi reakcióinkat valaki iránt... a randizás korai szakasza olyan lehet, mint egy értékelés, amikor nem vagy biztos a helyedben, és megpróbálod bizonyítani, hogy érdemes vagy a elkötelezettségre.”

Pontosabban: a szorongás nem mindig jelenti azt, hogy veszély leselkedik ránk. Néha az, ami ijesztőnek tűnik, csak annak a mellékterméke, hogy leengedjük a védőfalunkat, ami az intimitás és a megértés elmélyítése érdekében valóban szükséges lépés.

1. Energiaaudit > önkényes határidők

Ahelyett, hogy az érzelmi tisztánlátást egy határidőre bíznánk, figyeljük meg a saját idegrendszerünket. Valójában a testünk gyakran már tudja a választ, amikor az agyunk még tárgyal. Ehhez érdemes ellenőriznünk az energiaszintünket. Úgy érezzük, hogy egy felfele tartó szökőkút mellett állunk, vagy egy lefolyó mellett? Ha valakivel az együtt töltött idő után folyamatosan szorongást vagy kimerültséget érzünk, a testünk azt jelezheti, hogy nem érezzük magunkat kényelmesen vagy biztonságban ezzel a személlyel.

2. Figyeljünk a mintákra, ne a teljesítményre!

Míg a TikTok imádja a „dobd ki, lesz jobb” pillanatokat, a legtöbb ember csak fokozatosan mutatja meg a valódi arcát. Ezért a 75. napon felmerülő vészjelzés kevésbé fontos, mint az, ami az 5. nap óta folyamatosan megfigyelhető. Ha valaki például folyamatosan késik, az utolsó pillanatban lemondja a találkozót, vagy nem tartja be az ígéreteit, akkor lehet, hogy ez megmutatja, ki is ő valójában. A kérdés nem az, hogy valaki hibázik-e, hanem az, hogy a hiba valamilyen minta része-e.

3. Váltsunk a jövőről a jelenre!

Ahelyett, hogy azt kérdeznénk: „Mikor érünk oda?”, kérdezzük inkább azt: „Hol tartunk most?”. Írjunk le néhány dolgot, amik fontosak számunkra, és gondoskodjunk arról, hogy beszélgessünk ezekről a dolgokról, mint például a legfontosabb értékeinkről, az életcéljainkról. Ez nem a jövő meghatározásáról szól, hanem a bizonytalanság csökkentéséről a kommunikáció révén. 

(PureWow)