A testi fenyítés hatással van az agyi aktivitásra
Egy új tanulmány azt vizsgálja, hogyan befolyásolhatja a testi fenyítés az idegrendszereket, és hogyan okozhatja ezeket a káros hatásokat, számol be róla a Medical Xpress.
A testi fenyítés a fizikai fájdalom szándékos okozása bármilyen eszközzel büntetés, javítás, fegyelmezés, oktatás vagy bármilyen más okból. Ez az erőszak összetett érzelmi élményt vált ki, különösen, ha azt a szülő alkalmazza. A Kreshnik Burani pszichológus vezetése alatt dolgozó kutatók ennek az élménynek az idegi hátterét és annak következményeit akarták megérteni.
A kutatók 149 11 és 14 év közötti fiú és lány bevonásával végzett longitudinális vizsgálatukban a résztvevők egy videojáték-szerű feladatot és egy pénzzel kapcsolatos tippelős játékot végeztek, miközben folyamatosan rögzített elektroenkefalográfián vagy a nem invazív, az agyhullámok aktivitását fejbőrről mérő EEG-n estek át.
Utóbbi adataiból a kutatók minden egyes résztvevő számára két pontszámot határoztak meg, az egyik a hibára, a másik pedig a jutalomra adott idegi válaszukat tükrözi.
Két évvel később a kísérleti személyek és szüleik egy sor kérdőívet töltöttek ki a szorongás és a depresszió szűrésére és a szülői stílus felmérésére. Az előzetes várakozásoknak megfelelően azoknál a gyerekeknél, akik testi fenyítést éltek át, nagyobb valószínűséggel alakult ki szorongás és depresszió.
„Tanulmányunk először is megismétli a testi fenyítés a gyermek jóllététét befolyásoló, jól ismert negatív hatását: azt találtuk, hogy a testi fenyítés serdülőkorban fokozott szorongással és depressziós tünetekkel jár együtt. Tanulmányunk azonban továbbmegy és kimutatja, hogy a testi fenyítés kihathat az agyi aktivitásra és az idegrendszeri fejlődésre”
– mondta Burani.
Ez a hibára adott nagyobb neurális válaszban, valamint a jutalomra adott tompább válaszban mutatkozott meg a fizikai büntetésben részesülő serdülőknél.
„Tanulmányunk konkrétan kapcsolatot mutat a testi fenyítés és a hibák elkövetésére való fokozott, valamint a jutalom fogadására való csökkent neurális érzékenységgel. A korábbi és jelenleg zajló munkánk során Dr. Hajcak-kal azt láttuk, hogy a hibákra adott fokozott neurális válasz a szorongással és annak kockázatával függ össze, míg a jutalmakra adott csökkent neurális válasz a depresszióval. Vagyis a testi fenyítés bizonyos neurofejlődési pályákat megváltoztathat, melyek növelik a szorongás és a depresszió kockázatát úgy, hogy a gyerekek túlérzékennyé válnak a saját hibáikra, és kevésbé reagálnak a jutalmakra és más pozitív eseményekre a környezetükben”
– tette hozzá Burani.
Dr. Cameron Carter, a Biological Psychiatry: Cognitive Neuroscience and Neuroimaging című lap szerkesztője az eredményekről elmondta, hogy az EEG segítségével a tanulmány új betekintést nyújt azokba a mechanizmusokba, amelyek a testi fenyítés a gyermekek mentális egészségére gyakorolt káros hatásai mögött állhatnak, valamint az érintett neurális rendszerekbe.
Nyitókép: Shutterstock