
Tudtad, hogy nem mindegy, melyik napszakban zuhanyozol?
A legtöbben nem tulajdonítanak nagy jelentőséget annak, hogy a nap melyik órájában állnak be a zuhany alá, pedig egy jól időzített fürdés rengeteget segíthet például akkor, ha különböző alvászavarokkal vagy éppen álmatlansággal küzdünk. Egy alvásszakértőnek köszönhetően kiderült, hogy melyik napszakban élvezhetjük legjobban egy forró zuhany előnyeit.

Michael Breas alvásszakértő és klinikai pszichológus nemrég egy informatív videót osztott meg a témában a TikTok-oldalán. Szerinte egy jól időzített fürdés segíthet az elalvásban, éppen ezért érdemes a lefekvést megelőző egy-két órában zuhanyozni.
Veled is volt már olyan, hogy egy hosszú nap után úgy döntöttél, hogy lefekvés előtt még beugrasz a zuhany alá? Az a gyanúm, hogy valószínűleg könnyebben elaludtál. Ennek egy részét persze okozhatták a hosszú nap fáradalmai is, de a lefekvés előtti meleg zuhany vagy fürdő olyan változásokat idézhet elő az ember testhőmérsékletében, amelyek elősegítik az ellazulást és az álmosságot
– kezdte a TikTok-videóban.
Fotó: Shutterstock
Elmondása szerint számos korábbi tanulmány kimutatta, hogy a lefekvés előtti két órán belül tíz perc meleg fürdő/zuhany javítja az alvás általános minőségét. Ezen felül megosztott még néhány tippet, ami elősegíti a gyorsabb elalvást.
Próbáljuk ki a tudatos meditációt, összpontosítsunk a légzésünk lelassítására, és csökkentsük le a hőmérsékletet a hálószobában.
Utóbbiról bővebben kifejtette, hogy a testhőmérsékletünk jellemzően lecsökken, amikor álomba szenderülünk. A hűvösebb szobahőmérséklet pedig arra ösztönöz, hogy bebújjunk a takaró alá ami felmelegíti a bőrünket, ezáltal felgyorsítja az elalvás folyamatát.
Forrás: Mirror
Nyitókép: Shutterstock