A Bridgerton család nem a fantázia szüleménye

Igaz, hogy A Bridgerton család a fikció műfajában foglal helyet, de a lényeg, amit Shonda Rimes könnyed sorozata burkoltan felvet, az az, hogy a történelmet nagyrészt a "győztesek" írták; fehér szemmel; és hogy a teljes történet még mindig nem látott napvilágot. Állítsuk tehát reflektorfénybe a fekete történelmi jelenlétet Európában, az arisztokrata és királyi köröktől kezdve a művészeken, a korai aktivistákon és politikai úttörőkön át a munkásosztályig.

Zsófia Sarolta, „Nagy-Britannia első fekete királynéje"?

Az 1940-es évek óta kering a pletyka, hogy Zsófia Sarolta királyné fekete származású volt, de egy történetkutató a PBS 1999-es dokumentumfilmjében egyenesen azt állította, hogy Charlotte „összetéveszthetetlenül afrikai megjelenésű" volt. Ennek bizonyítékaként az 1761-es Allan Ramsay-portrét idézték, amit a „Portugál Királyi Ház fekete ágának” állítólagos közvetlen származása is alátámaszt.

Hogy Zsófia Sarolta királyné valóban fekete felmenőkkel rendelkezett-e, talán soha nem derül ki (vitatott, hogy valójában mozarab származású volt), de már önmagában érdemes megvizsgálni az etnikai hovatartozásával kapcsolatos, a korabeli (téves) információkat tükröző attitűdöket.

Ami a Bridgertonban Zsófia Saroltát megformáló Golda Rosheuvel alakítását illeti, azt állíthatjuk, hogy érdekei messze túlmutattak a házasságszerzésen. Charlotte lelkes botanikus volt, a művészetek pártfogója (a fiatal Mozartot gyakran meghívták a palotába), és számos árvaházat, valamint kórházat alapított a várandós anyák számára.

Ira Aldridge, Shakespeare-színész

Ira, aki inkább nevezte magát "szenegáli királyi család sarjának", mint amerikainak, kénytelen volt Európában folytatni a karrierjét, miután életveszélybe került, mert olyan szerepeket vállalt a New York-i afrikai társulatnál, mint a Rómeó. Nem ő volt az első fekete Shakespeare-színész, de vitathatatlanul az egyik legnagyobb.

Tizenhét évesen már Othellót alakította a Covent-Garden-i Theatre Royalban, ezzel ő lett az első fekete színész, aki Shakespeare-szerepet játszott Nagy-Britanniában. Othello egy fehér ember által írt szerep, amelyet fehér színésznek szántak fekete sminkben, de az a tény, hogy Shakespeare beemelte őket a fősodorbeli szórakoztatásba, azt tükrözi, hogy London lakosságának jelentős elemét képezték.

Erzsébet uralkodása idején, mielőtt az angolok rabszolgakereskedők lettek volna, vagy jelentős gyarmatokkal rendelkeztek volna, a történelmi kutatások azt mutatják, hogy a londoni feketék többnyire szabadok voltak. Miranda Kaufmann történész azt írja Black Tudors: The Untold Story című könyvében, hogy ez a viszonylagos elfogadás időszaka volt, és néhányan – férfiak és nők egyaránt – valóban angol anyanyelvűekhez mentek feleségül.

Orson Welles és Lawrence Olivier még jóval a 20. században is játszotta Othellót, de Ira Alridge úttörőnek tekinthető a színpadon előadott "faji megszemélyesítés" szerepekhez való hozzáállás átalakításában. De még London sem volt mentes a rasszista kritikusoktól. Miközben az országot járta, és más főszerepeket is elvállalt, többek között III. Richárd, Shylock, Jago, Lear király és Macbeth szerepeit, gyakran tartott nyilvános beszédeket a rabszolgaság gonoszságairól, és ezzel inspirálta az abolicionistákat (valaminek az eltörlését szorgalmazó mozgalom követői).

A színháztörténészek által nagyrészt elfeledett színész Európában és Oroszországban turnézva nagyobb hírnévre tett szert, mielőtt Angliába visszatérve szélesebb körű elfogadottság övezte volna. Ő maradt az angol színpad egyetlen afroamerikai származású színésze, akit bronz emléktáblákkal tüntettek ki a Stratford-upon-Avon-i Shakespeare Memorial Theatre-ben.

Samuel Coleridge Taylor, zeneszerző

Samuel Coleridge Taylor zeneszerző és karmester volt, aki leginkább Henry Wadsworth Longfellow Hiawatha dala című eposzára írt három kantátájáról híres. Érdekesség, hogy ő az első a listán szereplő kétrasszú emberek közül, aki fehér anyától és fekete apától született. Felmerülhet a kérdés, hogy miért ez a párosítás volt a kevésbé gyakori, vagy talán ez volt azon kevés szülőpárok egyike, ahol egyik szülő sem volt rabszolga. Az apja Dr. Daniel Peter Hughes Taylor, egy Sierra Leonéból származó krio volt, aki anélkül tért vissza Afrikába, hogy megtudta volna, hogy Samuel Coleridge anyja, Alice Martin terhes, mivel nem voltak házasok.

15 éves korától a Royal College of Musicban tanult, később a Crystal Palace School of Music professzora lett, és a Croydon Conservatoire zenekarát vezényelte. A hagyományos afrikai zenéből merített, és azt integrálta a klasszikus hagyományba. 1904-ben Coleridge-Taylort Roosevelt elnök fogadta a Fehér Házban.

A róla 2013-ban készült dokumentumfilm több darabjának előadását tartalmazza, és elmeséli a zenében elfoglalt kiemelkedő helyének történetét.

(Messy Nessy)

Nyitókép: Instagram / bridgertonnetflix