4 színész, aki majdnem megkapta Robert Pattinson szerepét az Alkonyatban
A most 38 éves brit színész vitathatatlanul a 2008-ban kezdődő Alkonyat-filmeknek köszönhetően vált világszerte ismert arccá. Az azóta Batmant is játszó Pattinson azonban nem volt egyből egyértelmű választás Edward szerepére. Mutatjuk, kik azok, akik majdnem megkaparintották előle a tinidráma vámpír karakterét.
Ben Barnes
A legelső Alkonyatot rendező Catherine Hardwicke egy pár évvel ezelőtti interjújában elárulta, hogy a Narnia-univerzumból ismert Ben Barnes volt az egyike annak a négy színésznek, akiknek másfél órájuk volt arra, hogy jeleneteket olvassanak fel és improvizáljanak a másik főszereplőt játszó Kristen Stewarttal.
Barnesnak nem sikerült megszerezni Edward szerepét, ezt utólag állítólag túlkorosságával indokolta.
Továbbá szerinte a Narniában való részvétele visszatartó erő volt az Alkonyat szereposztásában, mivel a készítők is jól tudják veszélyes összekeverni különböző világok karaktereit.
Josh Peck
Bár a Drake és Josh című sitcomban feltűnő Josh Pecknekis volt kis esélye a főszerepre, végül nem ő kapta meg azt. Ugyanakkor búslakodnia sem kellett, hiszen szerepelhetett a moziban: Cullen családból Jasper szerepét kaparintotta meg.
Utólag elárulta, hogy nagyon örült Pattinson kiválasztásának:
Nem szeretnék más Edward Cullent, mint Robert Pattinson, hiszen ő a tökéletes választás erre a szerepre.
Shiloh Fernandez
Pattinson és a fenti két jelölt mellett az akkoriban még szinte teljesen tapasztalatlan Shiloh Fernandez volt az, aki ellátogatott Hardwicke kaliforniai otthonába.
Itt felolvasásokat és próbákat tartottak a Bellát játszó Stewarttal, hogy felmérjék, kivel milyen az összhang.
Fernandez azóta különböző interjúkban arról nyilatkozott, hogy talán ő áll a legközelebb a szerephez:
Volt egy próbafelvételem, alá is írtam a szerződéseket. Akartam-e a szerepet? Akartam. De nem hiszem, hogy kész voltam rá. És nem gondolom, hogy bárki is tudta, hogy akkora siker lesz belőle, amekkora lett belőle.
A színész azt is elárulta, hogy a próba során szorongott, és nem jött ki jól Stewarttal. Bár ekkor még nem győzte meg a Catherine Hardwicke direktor, 3 évvel későbbi filmjében – A lány és a farkasban – már főszerepet játszhatott.
Jamie Campbell Bower
Bár Jamie Campbell Bower az elsőn kívül az összes többi Alkonyat-moziban feltűnt mellékkarakterként, egy interjúban elárulta nemrég, hogy már az első filmnél is lelkesedett érte a stáb.
Nagyon érdekelte őket, hogy Edward szerepét felolvassam nekik, és mondták is, hogy látják rajtam azt a fajta elkötelezettséget, ami kell egy ilyen főszerephez.
Végül azonban nem jött össze mindez, bár így se búslakodhatott, hiszen a Sweeney Todd, a Fleet Street démoni borbélya című Tim Burton-filmben érdemelt ki ekkortájt egy nagyobb szerepet.
Forrás: Business Insider
Nyitókép: Shutterstock