A németországi Hessenben található Marburgi Egyetem botanikus kertjében álló, terebélyes, 150 éves ginkgo fával három ember, három különböző időben egészen sajátos, intim kapcsolatba kerül. Grete (Luna Wedler), az egyetem első női hallgatója, az 1970-es évek diákmozgalmai közben a saját helyét kereső Hannes (Enzo Brumm) és Tony (a Wong Kar-Wai-filmekből ismert Tony Leung Chiu-Wai) a középkorú agykutató, aki 2020-ban, a koronavírus-járvány kitörésekor a kampuszon reked. Mind a három szereplő kapcsolatot próbál létesíteni, egy közös nyelv megtalálására törekszik a növényekkel, a tudomány eszközein keresztül.

A Velencei Filmfesztiválon debütált és hat díjat bezsebelt Csendes barát kronológiailag első, 1908-ban játszódó történetszálának főszereplője Grete, aki az első, egyetemen tanuló nő Németországban – ehhez pedig nem kevés megpróbáltatáson kell keresztülmennie. Grete folyamatos harcot vív azért, hogy férfi társaival egyenrangúnak tekintsék. Szabadságharca sok magánnyal és fájdalommal jár, melynek eredményét az ezt követő történetszálakban érezni leginkább.

Az 1972-es szegmensben a magának való, egyetemista Hannes egyre elmélyülő kapcsolatát ismerhetjük meg a növényekkel. Hannes egy biológiát tanuló lány muskátliját kell, hogy gondozza néhány hétig, ezalatt az idő alatt pedig egyre növekvő kíváncsiság és törődés alakul ki benne a növény iránt. A film harmadik, 2020-as idősíkjában játszódó részben az agykutató Tony vendégoktatóként érkezik a marburgi egyetemre, majd marad szinte azonnal egyedül, miután kitör a covid. Ekkor fedezi fel és kezdi el tanulmányozni az egyetem botanikus kertjében található gingko fát, és az arra erősített érzékelőkkel próbál jeleket rögzíteni, majd azokat értelmezni. Ebben lesz segítségére egy, a témában jártas tudós (akit a Feleségem történetéből ismert Léa Seydoux alakít).

A nő társadalomban betöltött szerepe, valamint az egyenjogúság kérdése (és a tudományos fejlődés) már Enyedi első egész estés játékfilmjében, Az én XX. századomban is, majd a Feleségem történetében is megjelenik. A Csendes barátban a különböző történetszálak női szereplőinek helyzetét végigkövetve, jól érzékelhető az Enyedi által szépen felépített ív: míg Grete még azért küzd, hogy az őt leckéztető, kizárólag férfiak uralta egyetemi világban helyet kapjon, addig az a hetvenes évekbeli történetszálban már magától értetődő, 2020-ban pedig Tony egy nála a témában jóval jártasabb tudósnőt kér fel szupervízorának.

A három történetszál az azokat összekötő fa életének három időszaka is egyben, amely ugyanolyan magányos, mint a vele kapcsolatba kerülő szereplők. Csak egy van belőle a botanikus kertben, ráadásul nőnemű, a film vége azonban azzal a reménnyel kecsegtet, hogy a magány feloldható. Ugyanakkor, a magány nem mindig rossz vagy fájdalmas, sokszor pont ez segít jobban megfigyelni magunkat és a körülöttünk lévő világot. Tonyt, akiért egyetemi kollégái egy ponton aggódni kezdenek, hogyan küzd meg a covid-lezárással, az egyedül töltött idő aktivizálja arra, hogy kutatása új irányt vegyen, ahogy Hannes is a rábízott növényre felügyelve fordul egyre növekvő kíváncsisággal és izgalommal a tudományos kísérletezés felé.

Pálos Gergely operatőr három nagyon eltérő megjelenést kölcsönzött a három történetszálnak. Az 1900-as évekbeli rész fekete-fehér, 35 mm-es filmre forgott, amely ráerősít a szigorú társadalmi szabályokkal teli korszak hangulatára. A 16 mm-es filmre forgott középső szegmens ennél jóval szabadabb és élénkebb, miközben erősen nosztalgikus hangulatot áraszt. Ezzel szemben a 2020-as történetszál már digitális filmre vett, ahol a hatalmas, üres terek és a visszafogottabb, hideg színek jól rímelnek a koronavírus-járvány okozta lezárások elmagányosító, kiüresedett hangulatára.

A Csendes barát kihívása is pont abban rejlik, hogy Enyedi Ildikó egy fát (és egy muskátlit) emel teljes értékű szereplővé, és a film legmozgalmasabb, mondhatni akciódúsabb pillanata akörül forog, vajon az épségben marad-e. Bár a viszonylag hosszú, két és félórás játékidő érthető – a kontemplatív, meditatív hangulatba segít beleereszkedni –, helyenként mégis embert próbáló. Némi időre van szükség ahhoz, hogy beleengedjük magunkat a Csendes barát szemlélődő, mindenen kicsit elidőző világába. Enyedi megfigyelő módja nyitott, kíváncsi, ítélkezéstől mentes és a nézőt is erre invitálja. Legyen az egy bogár, ami lassan mászik felfelé a fán, a földbe mélyen behatoló, tudományos érzékelő eszköz, vagy éppen a lombozat színeit folyamatosan változtató napnyugta – mindegyiken hosszabban pásztáz végig a kamera, a nézőt is arra ösztönözve, hogy elmerüljön abban az őt körülvevő környezetben, amit életük nagy részében a legtöbben figyelmen kívül hagynak. A befogadást nagyban megkönnyíti az egész filmre jellemző, finom humor, amelyről a rendező több interjúban is elmondta, izgalmas volt számára látni, hogyan reagálnak arra a világ különböző pontjain tartott vetítéseken.

A Csendes barát az egymásra való odafigyelés, a megértés és a világ iránt sosem szűnő kíváncsiság fontosságáról mesél. Bár ebben az esetben ez nem egy másik emberhez kapcsolódik, ahogy azt a 2021-es A feleségem történetében láttuk, Enyedi Ildikó itt is arra kínál lehetőséget, hogy merjünk egy kicsit kevesebb kontrollal fordulni nemcsak egymás, hanem a minket körülvevő természethez és környezet felé is.