Emily Párizsban

Veszélyben az Emily Párizsban új évada? Ez jelentheti a problémát

A rajongók már tűkön ülve várják az Emily Párizsban negyedik évadát, ám nagyon úgy tűnik, hogy a sorozat legújabb epizódjai sokkal később jelennek meg, mint azt korábban várták.


Az Emily Párizsban a Netflix egyik legnagyobb dobása volt az elmúlt években, hiszen a széria minden évada letarolta a nézettségi listákat.

Ebből pedig logikusan következik, hogy óriási az érdeklődés a 4. évadra, ám a munkálatokat egy igen fontos tényező hátráltatja.

Ez is érdekelhet: Minden, amit az Emily Párizsban 4. évadáról tudunk

A Variety értesülései szerint a forgatást idén nyár vége és ősz eleje között kellett volna elkezdeni Párizsban, de a jelenleg is zajló hollywoodi írósztrájk miatt senki nem tudja, mikor indulhatnak meg a munkálatok: valaki 2 hónapot tippel, de egyesek szerint még ennél is több időre lesz szükség.

Az utóbbi, borúsabb verziót hangoztatók azzal érvelnek, hogy az Amerikai Írószövetség (WGA) nem akar véget vetni sztrájknak, mivel egyelőre nem teljesültek a követeléseik.

Sőt, a SAG-AFTRA (a Screen Actors Guild - Amerikai Televíziós és Rádiós Művészek Szövetsége) is beszállt a sztrájkba, amire 60 éve nem volt példa.

A bennfentesek tehát az előbbi indokokra hivatkozva úgy gondolják, hogy a sorozat leghamarabb valamikor 2024 tavaszán folytatódhat, de sajnos a későbbi premier sem zárható ki.

Forrás: Marie Claire UK

Kép: Netflix