Tombor Zoltán korunk egyik legkiemelkedőbb fotográfusa, aki divatfotósként piacvezető magazinokkal és márkákkal dolgozott együtt, többek közt Milánóban és New Yorkban. LOST & FOUND című kiállítása azonban inkább egyfajta önvallomás, ahol alkalmazott és autonóm fotográfiai munkáin, valamint a családi archívumon keresztül számol be a szerhasználat éveiről, a kokain- és alkoholfüggőség szimbolikus jelenségeiről, a titkolózásról, a szégyenről, a kísértés különböző formáiról, az intenzív élethelyzetekről, a környezetében élők nehézségeiről és a függőségből való kilábalásról. Bár a fotózásra mindig is egyfajta önértelmezési formaként gondolt, ez az önismereti folyamat most először kerül előtérbe és válik meghatározó alkotói témává, ezzel divatfotóinak egy része is új értelmezést kap, rámutatva a divatvilág, a showbiznisz, a celeb-kultúra és a szerhasználat lehetséges kapcsolódási pontjaira.

A kiállításról bővebben itt olvashatunk.

Megtekinthető: 2026. január 18.

El Kazovszkij (1948-2008) festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer, korszakának legkimagaslóbb figuratív képzőművésze. Noha elmondása szerint az irodalom állt hozzá a legközelebb, egymástól eltérő műfajokból és esztétikai minőségekből felépülő életművéből egy interdiszciplináris művész alkotói intenzitása ismerhető meg. A 80-as évektől jelent meg festményein állandó motívumként a kutya-alak, amely lélekszimbólumként vagy formába öntött lelkiismeretként egyszerre hordozza a tragikus sors metaforáját és a túlélés szimbólumát. Megalkuvásoktól mentes attitűddel, nyers összművészeti látásmóddal és nyelvi radikalizmussal beszélt az emberek legtitkoltabb vágyairól, elfojtott érzelmeiről és félelmeiről. Érdekesség, hogy a kiállítás anyaga olyan gyűjtőktől érkezett, akik általában személyes kapcsolatot ápoltak a művésszel, ráadásul a kiállított művek meg is vásárolhatók.

Itt olvashatunk bővebben a tárlatról.

A kiállítás 2025. november 15-ig látogatható.

„A Téglák Kelemenné kifalazásán dolgoznak zenével és tánccal, azért, hogy olyan térben éljenek, ahol nincs falba rakott asszony, nincs vár, ami áldozatra és hallgatásra épül. Szerszámaikkal szimbolikus épületeket, rögzült struktúrákat lazítanak fel, zsivajukkal társadalmunk megkövesedett várainak bontására törekednek” − írja a kiállítás ismertetője. A kiállítás előzménye a Kőmíves Kelemenné kifalazása című köztéri installáció- és performanszsorozat volt, melynek fókuszában a Kőmíves Kelemenné népballada kortárs társadalomkritikai értelmezése állt. Így született meg a társadalom, a hatalom és egyén viszonyára utaló Tégla-metafora, és alakult meg a Téglakar, amely egy laza, alacsony belépési küszöbű, félig nyitott alkotói kollektíva. A Téglakarban – ahogy a kiállítás tereiben is – a gondoskodás gyakorlatai társadalmi viszonyokba ágyazódnak, malter szerepük nem csak a patriarchális viszonyok, de tágabban az azt szervező kapitalista világrend részeként is megjelennek.

Bővebb információt ezen a linken találunk a kiállításról.

A meghosszabbított tárlat 2025. november 9-ig látogatható.

Mary Ellen Mark projektjeiben részletesen ábrázolta a nehéz, fájdalmas, sokszor szinte elviselhetetlen körülmények között élő nők helyzetét. Szenvedélyes megfigyelőként egész életművét annak szentelte, hogy a fotográfia és a film eszközeivel feltárja mások sorsának alakulását, megörökítse emberségüket. A hetvenes években például bensőséges fekete-fehér sorozatot készített az Oregoni Állami Kórház 81-es kórtermében kezelt női páciensekről – az intézmény egyetlen női zárt osztályáról –, amelyet Ward 81 címmel könyvben is kiadott. 1983-ban találkozott Erin Blackwell-lel, ismertebb nevén Tinyval, egy fiatal csellengő lánnyal, akit baráti közösségével, az utcán élő gyerekekkel együtt kezdett fényképezni. Mark figyelme újra és újra Amerika sötét arcára irányult, ami ott bujkál a szegények, a prostituáltak, transzvesztiták és drogfüggők tekintetében. A kiállítás olyan képeket gyűjt egybe, amelyeket a fotográfus a 2000-es évek elején, archívuma rendezésekor válogatott össze, és életművének legemblematikusabb sorozataira utalnak vissza.

Bővebb információt itt találunk a kiállításról.

A tárlat megtekinthető 2026. január 11-ig.

William Blake (1757–1827) a brit képzőművészet és irodalom kiemelkedő alakja, aki látomásos rajzaival, festményeivel és nem utolsósorban költeményeivel generációkat inspirált. Blake sok szempontból megtestesíti a romantikus művészről alkotott mai elképzelésünket a magányos zseniről, aki a maga korában nem kapta meg a neki járó elismerést. Prófétának tekintette magát, aki művészetével és költészetével hidat épít a spirituális és a kézzelfogható világ között. Blake művei sok esetben merítettek radikális politikai nézeteiből, mély vallásos hitéből és személyes küzdelmeiből. A kiállítás a londoni Tate múzeum gyűjteményéből válogatva a művész legjelentősebb műveit tárja elénk, a brit képzőművészet és történelem egy megrázó időszakának kontextusában. Blake örökérvényű képei mellett az őt leginkább inspiráló művészek; köztük Henry Fuseli, Benjamin West és John Hamilton Mortimer alkotásai is láthatóak a kiállításon.

A tárlatról bővebben itt olvashatunk.

A kiállítás 2026. január 11-ig látogatható.

A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának gyűjteményében található zene tematikájú felvételekből álló kiállítás két helyszínen, a Magyar Zene Házában és a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében valósul meg. A tárlaton a zenei élmények a fényképezés eszközei révén válnak láthatóvá. A felvételeken keresztül megelevenedik, hogyan alakítja át a zene a különböző tereket: a látogató így juthat el a házimuzsikálás meghitt otthonától a hangversenytermek koncentrált figyelmével teli világán, a stúdiók elszigetelt csöndjén és a prímás játékától zengő vendéglőn át egészen a szabad ég alatti, lehatárolhatatlan köztérig. A zene és a fényképészet sokszínű, izgalmas párbeszédének lehetünk tanúi az izgalmas kiállításon.

További információt ezen a linken találunk.

A kiállítás 2025. december 7-ig látogatható.