Jessamine Chan regényének középpontjában Frida Liu áll, aki egy egyedülálló anya, és egyetlen rossz döntés után elveszíti a lánya felügyeleti jogát. A hatóságok egy különleges intézménybe, az úgynevezett „Jó anyák iskolájába” küldik, ahol más nőkkel együtt egy szigorúan szabályozott programban kell bizonyítania, hogy alkalmas a gyereknevelésre. A képzés során mesterséges körülmények között, folyamatos megfigyelés alatt „tesztelik” az anyai viselkedést, miközben minden hibát büntetnek. A regény azt mutatja meg, milyen könnyen válik a gondoskodás ellenőrzéssé, és hogyan torzul el a szeretet, ha külső szabályok próbálják mérni.

A regény főszereplője Lucy Barton, aki egy kórházi ágyon fekve próbál felépülni egy súlyos betegségből. Váratlanul meglátogatja az édesanyja, akivel évek óta alig tartotta a kapcsolatot. Kettejük beszélgetései látszólag hétköznapi történetekből állnak, mégis lassan felszínre hozzák a gyerekkori nehézségeket, a múltbeli sérelmeket és a köztük lévő érzelmi távolságot. Elizabeth Strout visszafogott, letisztult stílusban mutatja meg, hogyan hat a múlt a jelenre, és milyen törékenyek tudnak lenni még a legszorosabb családi kötelékek is. A regényt 2016-ban Booker-díjra is jelölték.

A történet középpontjában Shuggie áll, egy érzékeny kisfiú, aki Glasgow egyik szegényebb negyedében nő fel az 1980-as években. Édesanyja, Agnes, karizmatikus és büszke nő, aki azonban egyre mélyebbre süllyed az alkoholizmusban, és képtelen stabil életet biztosítani a gyerekeinek. A család lassan széthullik, a testvérek sorra elhagyják az otthont, Shuggie viszont kitart az anyja mellett, még akkor is, amikor minden egyre kilátástalanabbá válik. A regény megrendítő részletességgel mutatja be a szegénységet, a kiszolgáltatottságot és azt a feltétel nélküli szeretetet, amely egyszerre tartja életben és húzza vissza a főhőst. A könyv 2020-ban elnyerete a rangos Booker-díjat.

A regény több, egymással lazán összekapcsolódó női történetet követ, különböző generációkból és hátterekből. A szereplők élete Londontól Afrikáig ível, és mindegyikük saját tapasztalatán keresztül mutatja meg, mit jelent nőnek, anyának vagy éppen gyereknek lenni. Az anyaság itt sokféle formában jelenik meg: van, aki tudatosan választja, más számára kényszer vagy hiányként van jelen. Bernardine Evaristo érzékenyen rajzolja meg, hogyan öröklődnek tovább családi minták, kimondatlan történetek és régi sérelmek, miközben a szereplők próbálják a saját útjukat megtalálni. A könyv 2019-ben megosztott Booker-díjat kapott Margaret Atwood Testamentumok című regényével együtt.

Johanna hosszú évtizedek után tér vissza a családjához, miután megszakította velük a kapcsolatot. Hazaérkezése után a múlt gyorsan felszínre kerül, és a történet fokozatosan feltárja a gyerekkor traumáit, a feldolgozatlan konfliktusokat és azokat a sérelmeket, amelyek miatt a távolság kialakult. Vigdis Hjorth pontosan mutatja meg, hogyan torzulhatnak el az emlékek, és milyen nehéz szembenézni azzal, amit egy családon belül hosszú ideig nem mondanak ki. Feszült, nyugtalanító történet arról, hogy a kimondatlan múlt milyen mély nyomot hagy a jelenben. A könyvet 2023-ban jelölték a Booker-díjra is.