
Alig jelent meg a streamingszolgáltatón, máris felkerült a legnépszerűbb alkotások közé a német pszichológiai thriller. Egyedülálló története és a hátborzongató hangulata miatt a műfaj kedvelői számára kihagyhatatlan néznivaló. Mutatjuk, pontosan melyik filmről van szó!

Talán mindannyian ismerünk olyan filmeket, melyekben a női meztelenséget csupán öncélú, tárgyiasított módon jelenítenek meg a filmvásznon. Habár a legtöbb hollywoodi alkotás tartalmaz egy-egy ilyen jelenetet, van néhány olyan is, ahol a rendező meglepően érzékeny és tabukat döntögető módon nyúl a…

A Hová tűnt Amy Bradley? című true crime (igaz bűncselekményen alapuló) sorozat egy 25 éves rejtélyt dolgozott fel egy eltűnt lányról, mely kapcsán még mindig nem tudni, hogy tragikus baleset vagy bűncselekmény történt-e.

Az elmúlt években a Netflix saját gyártású filmjei vegyes fogadtatásban részesültek, ennek ellenére a streamingszolgáltatók közül a mai napig a platform állítja elő a legtöbbet. A felejthető alkotások mellett azonban megbújik egy-egy időtálló klasszikus is, melyről nem szabad megfeledkeznünk. Most…

A Too Much (Túl sok) a legújabb Netflix-gyártású romantikus-komédia, amely Lena Dunham rendezésében készült. A sorozat megnézése után mindannyiunkban felmerülhet a kérdés: van valóságalapja a történetnek? A rendező erre a kérdésre válaszolva fejtette ki a sorozat hátterét.

Nemcsak a közönség, de a a kritika is imádta a magyar sorozatgyártás eddigi legmonumentálisabb szériáját, a Hunyadit. Ennek fényében nem is meglepő, hogy az alkotók úgy döntöttek: a záróepizódot július 22-én ismét levetítik a Cinema City mozijaiban.

Bejelentették a 2025-ös Emmy-díjak jelöltjeit. Az amerikai televíziós produkciók számára kiosztott díjakból idén az Apple TV+ sikersorozata, a Különválás gyűjtötte be a legtöbb, 27 jelölést.

Az HBO új Harry Potter-adaptációjának híre már régóta lázban tartja a rajongókat. Amellett, hogy a készítők látszólag igyekeznek követni az eredeti filmsorozatban látottakat, jelentős változtatásokkal is készülnek. Ezt jól mutatja a franchise fő helyszínét adó Roxfort kastély újratervezése is…

Róma és Párizs mellett egy harmadik helyszín is fontos szerepet kap a népszerű netflixes sorozatban.

A Netflix egyik komfortsorozatának számító Virgin Rivert nemrég megújították a nyolcadik évadra, ezzel pedig komoly rekordot döntött meg.

A nyári szezon sokak számára egyet jelent az utazással, a strandolással és a kikapcsolódással. Ha azonban ezek közül egy sem valósulhat meg, ne csüggedjünk: számos olyan kultfilm létezik, amely elhozza nekünk a napsütéses, nyári életérzést. Ezek közül összegyűjtöttünk néhányat, melyet legalább…

Miután a Netflix romantikus vígjátéksorozata, a Túl sok első évada Jessica (Megan Stalter) és Felix (Will Sharpe) meglepetésszerű esküvőjével ért véget, a sorozat alkotója (és színésznője) Lena Dunham elhintette, hogy szerelmük története még folytatódhat. A finálé utáni interjúban Dunham a Wrapnek…

Az IN.hu és a VIRTU étterem közös beszélgetéssorozatának második eseményén Péterfy Borival beszélgetünk arról, hogyan változik egy színész viszonya a testéhez, eszközként kell-e rá tekinteni és min múlik, hogy a meztelenség öncélú vagy művészi értékkel bír-e.

A történelem egyik legmeghatározóbb rockzenekara július 15-én visszatér a Puskás Arénába, hogy egy háromórás show keretein belül elevenítse fel pályafutásának legnépszerűbb dalait.
július 11., 2025 ● Kovács Emese
Kedvezményes VIP jegyek a Guns N’ Roses budapesti showjára!
Kovács Emese

Sydney Sweeney bevallása szerint „megdöbbent” az Eufória 3. évadának nagy fordulatától. Bár a népszerű HBO-sorozat folytatásának sztorija még nem ismert, a színésznő és producer a Bustle-nek elárulta, hogy Cassie karakterére „vad utazás” vár.

A Szex és New York spin-off sorozata, az És egyszer csak legutóbbi epizódjában a rajongók észrevettek egy látványos hibát.

Brad Pitt jelenleg is a nemrég megjelent F1 című filmjét reklámozza, ezzel kapcsolatban az elmúlt időszakban jó néhány interjút adott a különböző magazinoknak és újságoknak. Az egyikben elárulta, hogy mi volt az első filmes szerepe, és hogyan vetett véget szinte teljesen a karrierjének néhány perc…

Dakota Johnson nem akármilyen szereppel bővítené színészi repertoárját. A Többesélyes szerelem és a Madame Web sztárja akciófilmben is nagyon szívesen szerepelne, de „pszichopatát” is alakítana.

A 2019-ben bemutatott Az aszfalt királyai végül egy egészen más szereplőgárdával valósult meg, mint az eredetileg tervben volt. Brad Pitt, aki a film egyik főszereplője lett volna, elmondta az okot, amiért végül nem őt és Tom Cruise-t láthattuk a képernyőn. Szerinte főszereplő társa kevésnek…

Várhatóan 2028-ban mutatják be Sam Mendes a Beatles együttesről szóló filmjét, melynek forgatókönyvével nem mindenki elégedett. Az együttes egykori dobosa, Richard Starkey – azaz Ringo Starr ugyanis változtatást kért a forgatókönyvben a feleségét illető történetszál kapcsán.

A Z generáció tagjai még mindig rendszeresen hivatkoznak a 2006-os romantikus vígjátékra. Nem meglepő, hogy közel két évtizeddel az eredeti film megjelenése után most hivatalosan is készül a folytatás, amely várhatóan jövőre kerül a mozikba.
július 07., 2025 ● Kovács Emese
Egy fontos főszereplő nem tér vissza Az ördög Pradát visel…
Kovács Emese

Christopher Nolanről mindannyian elhisszük, hogy képes 250 millió dolláros büdzsével – és az olümposzi istenekhez méltó ambícióval – vászonra vinni Homérosz Odüsszeiáját. A mozi iránti hatalmas érdeklődést pedig csak tovább csigázta egy napokban kikerült egyperces teaser, amelyet a Jurassic World:

A küszködő halászcsaládról szóló krimi-dráma sorozat első évada június 19-én jelent meg a Netflix felületén, és gyorsan fel is került a legnézettebb tartalmak közé. Július elejére pedig már annak kapcsán kaptunk információt, hogy jöhet-e hamarosan a folytatás.

Itt a nyár, talán egy kicsivel több időnk jut olvasni a nyaralások során. Az alábbi öt könyv között, melyek az idei, 96. Ünnepi Könyvhéten jelentek meg, hazai és külföldi szerzőket is találni. Akár a tengerparton vagy a strandon, akár otthon olvassuk őket, élményben nem lesz hiány!

Bár a Netflix egyik oszlopos sorozatának számító A Bridgerton család 4. évadára még várni kell, de a rajongók már most teóriákkal álltak elő a történet alakulását illetően. Ezek között szerepel a vélhetően fókuszba kerülő Benedict és Sophie kapcsolata, egészen pontosan jövendőbeli gyermekük nevének…

A thrillerek minden más filmes műfajnál gyakrabban adnak olyan elgondolkodtató, mégis megdöbbentő befejezéseket, amelyek még hosszú ideig velünk maradnak. Alább az elmúlt közel 45 évből szedtünk össze hat olyan alkotást, amely végétől garantáltan eldobjuk majd az agyunkat.

A nagy hőségre való tekintettel az ősz elejére halasztották a szervezők a „Könnyek a vízben” Segélykoncertet. A rendezvényhez kapcsolódó adományozó akció azonban tovább folytatódik, ennek keretében a Szerencsejáték Zrt. azonnali 100 millió forintos támogatást nyújt az Ökumenikus Segélyszervezet…

A francia főváros dúskál a szebbnél szebb épületekben, kulturális központokban. És bár a 125 éves Grand Palais már eddig is lenyűgözően festett, a nemrég végbement felújítás után már a kötelezően megnézendő párizsi látnivalók listájára is felkerült.

A Netflix sikerszériáját rendező Hwang Dong-hyuk arról beszélt nemrég egy interjúban, hogy eredetileg teljesen más befejezést tervezett a sorozat harmadik és egyben utolsó évadának, amely júius végén jelent meg a streamingszolgáltatón.
július 03., 2025 ● Kovács Emese
Sokkoló hír a The Last of Us-rajongóknak: fontos stábtag…
Kovács Emese
