
Amikor a Black Mirror a Netflixre költözött, sokan aggódtak, hogy a sorozat elveszíti brit jellegét. A San Junipero című epizód születése azonban nem csupán egy újabb amerikai helyszín választásáról szólt, hanem egyfajta válasz is volt a rajongóknak. Végül ez lett a széria egyik legszívhezszólóbb…

Közel húsz évvel az Anne Hathaway, Meryl Streep és Emily Blunt főszereplésével készült Az ördög Pradát visel című film megjelenése után a Disney 2026. május 1-jére tűzte ki a folytatást.

Míg az Eufória 2. évadában Sydney Sweeney szerint karaktere, Cassie „soha nem volt még ennél boldogabb”, a hamarosan megjelenő 3. évadban „soha nem volt még ennél őrültebb”.
május 26., 2025 ● Kovács Emese
Sydney Sweeney szerint az Eufória 3. évada még őrültebb lesz
Kovács Emese

Jennifer Lawrence őszintén beszélt arról, milyen „bizarr” módon készült a Robert Pattinsonnal közös szexjelenetekre új filmjükben, a Die, My Love-ban. A két színész új horror-vígjátékát nemrég mutatták be a cannes-i filmfesztiválon, és máris nagy érdeklődés övezi.

A Netflix idén olyan sok izgalmas thrillert adott ki, hogy már nem is tudjuk számolni. Még 2025 felénél sem vagyunk, de a streamingszolgáltató máris olyan izgalmas műsorokkal ajándékozott meg minket, mint az iHostage, a Pusztítás és a Hatáskörön kívül, amelyek mind a Netflix top 10-es listájába…
május 20., 2025 ● Kovács Emese
Itt a Netflix új thrillere, aminek már az előzetesétől is…
Kovács Emese

Sarah Jessica Parker nemrég a Szex és New York-sorozatbeli partnerével, Kristin Davisszel beszélgetett a Are You a Charlotte? című podcastban, ahol elárulta, hogy pánikba esett, amikor az HBO berendelte a sorozat teljes évadát. Olyannyira, hogy megpróbált kiszállni az egészből.

Új sorozatot keresel, amit felvehetsz a nézési listádra? Ne keress tovább, mutatjuk a legjobb műsort, amely hamarosan debütál a Netflixen, és aminek minden epizódja garantáltan lebilincsel majd.

Tizenhárom évvel az első film után készül a Spring Breakers – Csajok szabadon folytatása. A Spring Breakers: Salvation egyik főszereplője Grace Van Dien lesz, aki a Stranger Things negyedik évadában Chrissy Cunningham szerepében vált ismertté.

Emily Cooper élete, ami eddig sem volt épp unalmas, most még csillogóbb fordulatot vehet – a királyi család is belép a képbe az Emily Párizsban 5. évadában. A forgatás Rómában kezdődött, és a Variety híre szerint Minnie Driver, az Oscar-díjra jelölt színésznő is csatlakozott a stábhoz, melyet a…

Nagyszerű hír az Emily Párizsban rajongóknak, hogy a Netflix sikersorozatának ötödik évadát hivatalosan is megerősítették. Sőt, úgy néz ki, az eredeti szereplőgárda nagy része is visszatér.
május 16., 2025 ● Kovács Emese
Az egyik nagy kedvencünk már biztosan visszatér az Emily…
Kovács Emese

A The Last of Us a 2023-as év egyik nagy meglepetése volt; nem is sejtettük, hogy szükségünk van egy ilyen posztapokaliptikus drámára.

Korábban már írtunk arról, hogy a Maxon futó sikeres posztapokaliptikus sorozat, amely egy kultikus videojáték alapján készült, új évaddal tér vissza. Sőt már a 3. évad is zöld utat kapott, ha pedig hihetünk a készítőknek, akár egy negyedik évad is benne lehet a pakliban.

A The Last of Us második évada csak úgy berobbant a képernyőkre, és ezt az energikusságot jórészt Isabela Mercednek köszönhetjük. A fiatal színésznő, aki Dina karakterét kelti életre, az évad egyik kulcsfigurájává is válik.

Bridgerton-rajongók, figyelem: Lady Whistledown épp most tett közzé egy fontos frissítést A Bridgerton család 4. évadának premierjéről, és a sorozat hosszú távú jövőjéről is elhintett néhány részletet.

A nemrég bemutatott Örökké című Netflix-sorozat Judy Blume ikonikus regényét dolgozza fel. Az eredeti történet a fiatalok közötti szexuális kapcsolat és szerelem közvetlen és explicit ábrázolásáról ismert, és megjelenésekor meglehetősen sok ellentmondást váltott ki. A sorozat teljesen újragondolja…
május 15., 2025 ● Kovács Emese
A Netflix új romantikus sorozata egy lehengerlő lányregény…
Kovács Emese

Hivatalosan is beköszöntött az esküvőszezon, nemcsak a való életben, hanem a kedvenc sorozatunkban, A Bridgerton családban is. Egy friss rajongói teória szerint ugyanis a 4. évadban egy igazán álomszerű esküvőnek lehetünk tanúi.

A Fehér Lótusz harmadik évadának sztárja nemcsak alakításával, hanem természetes kisugárzásával és őszinte nyilatkozataival is meghódította a rajongóit. Ha ez nem lenne elég, a héten nyilvánosan kiállt egyik legközelebbi barátja, Patrick Schwarzenegger mellett, akivel a sorozatban is együtt…

Sarah Jessica Parker a Szex és New York rajongóinak nagyon szórakoztató nyarat fog biztosítani. A színésznő az Entertainment Tonightnak adott interjújában nemrég „nagynak és szaftosnak” nevezte a következő És egyszer csak... évadot.

A Gyilkos elmék: Evolúció, vagyis a Gyilkos elmék újraindított sorozata izgalmas meglepetéssel készül a rajongóknak. Visszatér például az egyik legkedveltebb karakter, Dr. Spencer Reid, akit a sármos Matthew Gray Gubler alakított az eredeti sorozatban. A hírt maga Paget Brewster, a sorozat ügynöke…

Tavasszal a világ filmesei mind a cannes-i visszatérésre készülnek, ahol május 13. és 24. között rendezik meg a 78. filmfesztivált. Ha követjük a programot, megtalálhatjuk benne az idei legígéretesebb alkotásait, amikért mindenképp érdemes lesz majd moziba menni. Mutatjuk a kedvenceinket.
május 10., 2025 ● Kovács Emese
10 film a cannes-i filmfesztiválról, amiért érdemes lesz…
Kovács Emese

A Disney-kiegészítőket piacra dobó Loungefly és a Szívek szállodája kollekciója majdnem olyan jó, mint egy újabb reboot.

A 2023-as Barbie-film nemcsak látványos volt, hanem fontos kérdéseket is feszegetett a feminizmusról, a társadalmi elvárásokról, testképről, a kemény férfiasságról és persze a női erőről. Ha ez a film megérintett, most mutatunk hét másikat, amelyek szintén a nők kitartását, bátorságát és inspiráló…

Továbbra is Benedict évadára várunk, de jó okunk van azt hinni, hogy egy különálló szerelmi történet is készülhet közben – legalábbis egy friss rajongói elmélet szerint.

Május ide vagy oda, a héten visszatért az esős, hideg idő, mi pedig újra beszorultunk a szobánkba a napos teraszozások helyett. De nem kell aggódni, unatkozni nem fogunk, erről a streamingszolgáltatók új műsorai és a frissen megjelent mozifilmek is tesznek. Segítünk kiválasztani közülük a…
május 08., 2025 ● Kovács Emese
8 lebilincselő film- és sorozatújdonság, hogy a rossz idő…
Kovács Emese

Július 18. és 27. között már 34. alkalommal vár mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye, amely az idei évben a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója főtámogatásával valósul meg. A Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas 10 napon át a…




