
Októberben árverésre viszik Banksy azon alkotását, amelyet a képkeretbe épített papírvágó csíkokra szabdalt egy londoni aukción három éve.

Csütörtökön startolt el az idén a vírus miatt szeptemberre csúsztatott 92. Ünnepi Könyvhét, de ha nem voltunk ott a megnyitón, videón is megnézhetjük a beszédet.

Negyven év után új stúdióalbumot készített az ABBA, az ABBA Voyage című, tíz dalt tartalmazó album novemberben jelenik meg – még az előtt, hogy elindítanak egy koncertsorozatot, amelyen avatárok fogják előadni legnépszerűbb dalaikat –jelentette be csütörtökön az együttes online sajtótájékoztatón.

Már hetek óta forgatják a Szex és New York Samatha-nélküli új évadát, amely az And Just Like That címet viseli. A premier dátuma még nincs meg azonban rajongók tucatjai járják New York utcáit, hogy Carrie-t, Mirandát vagy Charlotte-ot és a stábot elcsíphessék akció közben. Mivel sokat forgatnak az…

Csütörtökön kezdődik a 92. Ünnepi Könyvhét, amely szeptember 5-ig a Vörösmarty tér mellett a Vigadó tér és a Duna-korzó területén várja az érdeklődőket Budapesten.
augusztus 24., 2023 ● Szántó Eszter
Utolsó kalandjára készül Daniel Craig 007-es ügynökként
Szántó Eszter

Először rendeznek Magyarországon online színházi seregszemlét, a szeptember 17. és 26. között tartandó eSzínház Fesztivál ideje alatt 25 prózai, valamint gyermek-és ifjúsági előadást tekinthetnek meg a nézők.

Kiderült, hogy a 150 alkotásból mindössze az ötöde eredeti Banksy, a látogatók kártérítést követelnek.
augusztus 24., 2023 ● Szántó Eszter
Nem eredeti alkotások láthatók a szöuli Banksy-kiállításon
Szántó Eszter

Több mint hetven frissen restaurált klasszikus filmet láthat a közönség a 4. Budapesti Klasszikus Film Maratonon, melyet több fővárosi helyszínen rendeznek meg szeptember 21-26. között.

Lucian Freud születésének századik évfordulója alkalmából nyílik a művész portréit bemutató kiállítás jövőre a londoni Nemzeti Galériában.
augusztus 24., 2023 ● Szántó Eszter
Kristen Stewart nagyon nem érzi jól magát Diana hercegnéként
Szántó Eszter

Kilenc bemutatót tart az Örkény Színház az induló új évadban: ötöt a nagyszínpadon, négyet az Örkény Stúdióban.

Matt Damon, Adam Driver és Jamie Lee Curtis is érkezik filmjeikkel együtt a szeptember 1-jén kezdődő 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválra.

A 2B Galéria A numerus clausus és a lányok című kiállítása az 1900 és 1925 között született generáció nőtagjainak a sorsát, életútját és kivételes teljesítményeit igyekszik megidézni.
augusztus 24., 2023 ● Szántó Eszter
Ilyen volt kamaszlánynak lenni a numerus clausus idején
Szántó Eszter

Kilenc bemutatóval, valamint az Orlai Produkcióval közös premierrel is készül a 2021/22-es évadban a Katona József Színház.
augusztus 24., 2023 ● Szántó Eszter
Pókember nem szeretné, ha tudnák, ki is ő valójában
Szántó Eszter

Kim Cattrall nem vállalta a szereplést Szex és New York-sorozat folytatásában, Carrie Bradshaw új barátnőt kap.
augusztus 24., 2023 ● Szántó Eszter
Új barátnő érkezik Samantha helyett a Szex és New York…
Szántó Eszter

"A Csendkirály nagyon kicsi, a fejemben lakik, a szájamban alszik, a nyelvem alatt. Ha megmozdítom a nyelvem, felébred, felébred és beszélni kezd, legyél csendben, mondja, hallgass, mondja, ne beszélj, mondja." – vasárnap délutáni olvasnivaló Dragomán Györgytől.

Idén október 23-án lesz Picasso születésének 140. évfordulója, melynek alkalmából a Sotheby's és az MGM Resorts közös aukcióján 100 millió dollárnyi Picasso-képet árvereznek el.













