
Társszerzőnk, László Nicole hazánk egyik legelismertebb filmproducerével, Major Istvánnal készített interjút, aki nevéhez többek között a Liza, a rókatündér is kötődik.

A 90-es évek legsikeresebb sitcomját, a Jóbarátokat a mai napig minden idők legnagyobb hatású tévésorozatának tartják. A sorozat egyik főszereplője, történetesen Jennifer Aniston azonban majdnem nem jutott túl az első évadon.

A június 7-én és 8-án megrendezett HiQ Connect - Budapest a startup rendezvények egy új dimenzióját hozza el, ahol az ökoszisztéma valamennyi résztvevője, inkubátorok, acceleratorok vagy éppen a kockázati tőkebefektetők találkozhtatnak egymással és megismerhetik az új startupokat. A rendezvényen…
augusztus 23., 2023 ● Szántó Eszter
Egyre több a női vezető, akik pozitív példája elősegíti a…
Szántó Eszter

Egy cég, mely kivételesen intelligens emberek tudását adja át civil hallgatóknak, az elődaói között pedig olyan nevek tűnnek fel, mint Mérő László vagy éppen Bod Péter Ákos. Alábbi cikkünkben a Tudományos Stand Up indításáról beszélünk, és arról, ahogy azt az alapító, Puskás Réka megélte.
augusztus 23., 2023 ● Prokaj Tamás
Hogyan indult a Tudományos Stand Up? Interjú az alapítóval…
Prokaj Tamás
Ma gyakoroljuk a tanulási folyamat pihenési szakaszát, éljen a hosszú hétvége! Idézet Maja Lundétól.

Az IN.hu videó- és podcastsorozatában Ott Anna kulturális menedzser beszélget ismert nőkkel egy-egy témáról. Az első részben Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológussal és Kováts Adéllal, a Radnóti Színház igazgatójával és színészével az újrakezdés témáját járják körül.
augusztus 23., 2023 ● Szántó Eszter
Így készült az IN.hu podcastsorozata Ott Annáékkal…
Szántó Eszter

Elindult a IN.hu videó- és podcastsorozata, melynek adásaiban Ott Anna kulturális menedzser beszélget ismert nőkkel egy-egy témáról. Az első részben Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológussal és Kováts Adéllal, a Radnóti Színház igazgatójával és színészével az újrakezdés témáját járják körül. Az…

Indul a IN.hu videó- és podcastsorozata, melynek adásaiban Ott Anna kulturális menedzser beszélget ismert nőkkel egy-egy témáról. A lejjebb elérhető első részben Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológussal és Kováts Adéllal, a Radnóti Színház igazgatójával és színészével az újrakezdés témáját…

Indul az IN.hu videó- és podcastsorozata, melynek adásaiban Ott Anna kulturális menedzser beszélget ismert nőkkel egy-egy témáról. Ott Annával az első adásról, újrakezdésről, az olvasás a drogozással felérő élményéről és arról beszélgettünk, megváltozott-e az ízlése a könyvek terén azóta, hogy…

Indul a IN.hu videó- és podcastsorozata, melynek adásaiban Ott Anna kulturális menedzser beszélget ismert nőkkel egy-egy témáról. Az első részben Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológussal és Kováts Adéllal, a Radnóti Színház igazgatójával és színészével az újrakezdés témáját járják körül.

Cseke Eszter, az On the Spot díjnyertes dokumentumfilmese néhány hete vált kétgyermekes anyává, Bali szigetén született meg kislánya. Vajon melyik az a hely, ahol még a gyakorlott világutazó sem érezte jól magát?

Villáminterjú a Jakabos Zsuzsanna Európa-bajnok úszóval, aki jelenleg már Tokióban várja, hogy elrajtolhasson.

Milyen stratégiát választ egy női tudós az érvényesüléshez? Dr. Balázsi Katalin fizikusként és a Nők a Tudományban Egyesület vezetőjeként azon dolgozik, hogy nőket és fiatal lányokat bátorítson, hogy válasszanak hagyományosan férfiasnak tekintett szakmákat.

Nincs egy éve, hogy megjelent az OpenAI nyelvi modelljével működő chatbot, mely újabban már a személyi edzőnket is helyettesítheti.

A Szex és New York spin-off sorozata, az És egyszer csak… miatt a legendás széria ismét a középpontba került, nemrégiben pedig egy kínos történetet kapott fel az internet népe.

Jennifer Aniston az elmúlt évtizedekben számos nagysikerű produkcióban szerepelt. De mégis melyik volt a kedvenc karaktere?

Hamarosan a végéhez ér az És egyszer csak... második évada, melynek kapcsán a rajongók problémája most az, hogy Carrie nem volt jó barátnője Mirandának.

Imádod a Bridgertont, de már fejből ismered a széria összes jelenetét? Ne aggódj, van megoldás! Az elmúlt években ugyanis nem egy olyan sorozatot készítettek, amelyek nagyon hasonlítanak a Netflix sikerprodukciójára, ennek apropóján pedig 4 olyan szériát mutatunk be, amit muszáj megnézned, ha…

A Bridgerton-rajongók már alig várják, hogy a sorozat 3. évada is debütáljon. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy megállás nélkül új teóriákat és elméleteket gyártanak a sorozat folytatásáról. Most egy újabb pletyka kapott szárnyra Colin Bridgerton és Penelope románca kapcsán, ami nem is tűnik…

Sandra Bullock 2010-ben kapott Oscar-díjat A szív bajnokai című valós történeten alapuló filmért, azonban nemrég súlyos vádakat fogalmaztak meg a mozival kapcsolatban.

A Harry & Meghan című doku-sorozat generálta a tavalyi év egyik legnagyobb botrányhullámát, Sussexék azonban nem lassítanak, hamarosan egy új produkcióval jelentkeznek.

Könnyen gondolhatnánk, hogy a Barbie-film ruháit csupán a díszletek színe szerint választották ki, azonban a dresszek mögött mély történetek húzódnak meg.

Ki tudna jobb Instagram-képaláírásokat alkotni, mint a népszerű sorozat Emily-je, aki Párizsba költözve megélhetésből teszi ezt? Ha Párizsba, vagy Franciaországba készülsz utazni, esetleg vannak olyan régi franciaországi nyaralásról készült fotóid, amiket újra megosztanál, a képaláíráson már…

Margot Robbie busás fizetést vehet fel a Barbie-film után, ám a színésznő nemcsak a kamera előtt teljesített jól, hanem a szervezési munkálatokból is kivette a részét.

Kim Cattrall csak egy jelenet erejéig tér vissza Samantha Jones-ként az És egyszer csak... új évadának utolsó részében.




