8 film, ami tarolhat a 2027-es Oscaron – ezeket már most érdemes megnézni
november 04., 2026  ●  Kultúra  ●   Kovács Emese Kovács Emeseszerző fotója

8 film, ami tarolhat a 2027-es Oscaron – ezeket már most érdemes megnézni

Bár a 2027-es Oscar-gáláig még több hónap van hátra, Hollywoodban már javában találgatják, mely alkotások lehetnek a díjátadó legnagyobb nyertesei. Christopher Nolan új szuperprodukciója, a Dűne harmadik része és Ryan Gosling sci-fije is komoly esélyesnek számít, de néhány kisebb költségvetésű film is meglepetést okozhat. Mutatunk nyolc alkotást, amelyről a következő hónapokban biztosan sok szó esik majd.

A 2027-es Oscar-gálát március 14-én rendezik meg, és bár a hivatalos jelölésekre még várni kell, a nagy filmfesztiválok után egyre világosabban körvonalazódik az esélyesek mezőnye. A Vogue összeállítása szerint idén a látványos hollywoodi szuperprodukciók mellett különleges hangvételű drámák, vígjátékok és nemzetközi filmek is versenybe szállhatnak az aranyszobrocskákért.

Az egyik legnagyobb kérdés, hogy Christopher Nolan megismételheti-e az Oppenheimer sikerét, vagy egy másik rendezőnek sikerül elhódítania előle a legjobb film díját. Az is izgalmasnak ígérkezik, hogy a nagy költségvetésű produkciók mellett jut-e hely a legfontosabb kategóriákban a kisebb, személyesebb történeteknek. Íme nyolc film, amelyre érdemes odafigyelni a következő Oscar-szezonban.

1. Odüsszeia

Christopher Nolan az Oppenheimer után Homérosz egyik legismertebb eposzát vitte filmvászonra, ráadásul egészen elképesztő szereplőgárdával. Az Odüsszeia főszereplői között Matt Damon, Anne Hathaway, Robert Pattinson és Samantha Morton is megtalálható.

Az Oppenheimer a 2024-es Oscar-gálán 13 jelölésből hét díjat nyert, köztük a legjobb filmnek járó elismerést. Nolan új alkotásától ezért már a kezdetektől hasonlóan nagy sikert vártak, a látványos adaptáció pedig a kritikusok szerint számos kategóriában versenybe szállhat.

A legjobb film és rendezés mellett a forgatókönyv, a színészi alakítások, az operatőri munka, a zene, a látványtervezés és a vizuális effektek is elismerést kaphatnak. A film zenéjét ismét Ludwig Göransson szerezte, aki korábban az Oppenheimerért is Oscar-díjat nyert. Az Odüsszeia jelenleg a 2027-es díjszezon egyik legnagyobb favoritjának számít.

2. Dűne: Harmadik rész

Denis Villeneuve monumentális sci-fi-sorozatának befejező része szintén az Oscar-szezon egyik legjobban várt alkotása. A Timothée Chalamet főszereplésével készült film lezárja azt a történetet, amely már az első két résszel is számos szakmai elismerést szerzett.

A 2021-es Dűne tíz Oscar-jelöléséből hatot váltott díjra, míg a második rész öt jelölésből kettőt nyert. A harmadik film így akár az egész trilógia megkoronázása is lehet. Nem kizárt, hogy a produkció a legjobb film kategóriájában is komoly esélyessé válik, miközben Villeneuve végre megszerezheti a legjobb rendezőnek járó Oscart.

A látványvilág, az operatőri munka, a jelmezek, a hang és a vizuális effektek terén szintén erős szereplésre számíthat. Persze mindez azon múlik, hogy a trilógia lezárása beváltja-e a hozzá fűzött hatalmas reményeket.

3. A Hail Mary-küldetés

Ryan Gosling főszereplésével készült el Andy Weir népszerű sci-fi regényének filmadaptációja, amelyet Phil Lord és Christopher Miller rendezett. A történet középpontjában egy tanár áll, akit egy szinte lehetetlen űrmisszióra küldenek, hogy megakadályozzon egy globális katasztrófát. A látványos tudományos-fantasztikus kaland azonban nem csupán a világ megmentéséről szól: a humor és egy váratlan barátság is fontos szerepet kap benne.

A film világszerte közel 700 millió dolláros bevételt ért el, és jelentős rajongótábort szerzett. A szakértők szerint a legjobb film és az adaptált forgatókönyv kategóriájában is lehet esélye, emellett technikai díjakra is számíthat. Gosling alakítása szintén figyelmet érdemel, bár a legjobb férfi főszereplő kategóriájában általában a drámaibb szerepek élveznek előnyt. Sandra Hüller mellékszereplőként kerülhet be a jelöltek közé.

4. Wild Horse Nine

Martin McDonagh, az Erőszakik, a Három óriásplakát Ebbing határában és A sziget szellemei rendezője ezúttal egy politikai töltetű tragikomédiával jelentkezett. A Wild Horse Nine az 1970-es években játszódik, és két CIA-ügynök történetét követi, akik a Húsvét-szigeten keverednek különös helyzetekbe. A főszerepeket John Malkovich és Sam Rockwell alakítják. McDonagh filmjei korábban összesen 17 Oscar-jelölést szereztek, új alkotása pedig ismét komoly díjesélyes lehet. A legjobb film és az eredeti forgatókönyv mellett a két színész alakítása is elismerést kaphat.

Malkovich a Velencei Filmfesztiválon már elnyerte a legjobb férfi színésznek járó Volpi-kupát, így különösen jó esélyekkel indulhat az Oscar-versenyben. Bár pályafutása során korábban kétszer is jelölték, az aranyszobrocskát még egyszer sem sikerült megszereznie.

5. Meghívás

Olivia Wilde új filmje bizonyítja, hogy nem feltétlenül van szükség hatalmas költségvetésre és látványos helyszínekre ahhoz, hogy egy alkotás felkeltse az Oscar-szavazók figyelmét. A Meghívás egyetlen helyszínen, mindössze négy központi szereplővel játszódó vígjáték, amely egy 2020-as spanyol film, a The People Upstairs újragondolása.

A főszereplők között Olivia Wilde mellett Penélope Cruz, Edward Norton és Seth Rogen is feltűnik. A Sundance Filmfesztiválon bemutatott alkotás humorával és a színészek közötti dinamikával vívta ki a kritikusok elismerését.

A film egyik legnagyobb esélye az adaptált forgatókönyv kategóriájában lehet, de Wilde rendezőként és színésznőként is jelölést kaphat. Penélope Cruz a legjobb női mellékszereplők között tűnhet fel.

6. The Debut

Julianne Moore alakítása már most a 2027-es Oscar-szezon egyik legnagyobb beszédtémája. Jesse Eisenberg új filmjében egy New Jersey-ben élő háziasszonyt játszik, akinek az élete teljesen megváltozik, amikor csatlakozik egy amatőr színházi társulathoz. A The Debut szürreális elemekkel átszőtt zenés vígjáték, amely a Telluride Filmfesztiválon mutatkozott be. Bár maga a film megosztotta a kritikusokat, Moore alakítása szinte egyöntetű elismerést kapott. Sokan már most a legjobb női főszereplőnek járó Oscar egyik legnagyobb esélyeseként emlegetik.

A filmben Paul Giamatti is fontos szerepet kap: egy különc, hatalomvágyó rendezőt alakít, aki jelentős hatással van a főhősnő életére. Ő a legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában kaphat jelölést, miközben a film az eredeti forgatókönyvért és a betétdalokért is versenybe szállhat.

7. Fjord

Cristian Mungiu filmje már elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál Arany Pálmáját, és a 2027-es Oscar egyik legfontosabb nemzetközi esélyese lehet. A Fjord egy konzervatív keresztény román család történetét meséli el, amely Norvégiába költözik, ám az új közösségben hamar gyanakvással és előítéletekkel találja szembe magát. A film a kulturális különbségekről, a hitről és az emberi kapcsolatokról tesz fel nehéz kérdéseket. A főszerepeket Sebastian Stan és Renate Reinsve alakítják, akiknek játékát a kritikusok különösen nagyra értékelték.

Bár az amerikai közönség visszafogottabban fogadta az alkotást, mint a nemzetközi filmfesztiválok nézői, a legjobb nemzetközi film kategóriájában továbbra is komoly esélyesnek számít. Reinsve akár a legjobb női főszereplő jelöltjei közé is bekerülhet.

8. Elsinore

Andrew Scott új filmje az Oscar-szezon egyik legmeghatóbb alkotásának ígérkezik. A Simon Stone rendezésében készült Elsinore Ian Charleson színész történetét dolgozza fel, aki a londoni Nemzeti Színházban Hamlet szerepét játszotta, miközben egyre súlyosabbá vált az AIDS-betegsége. A film a színház, a művészet és a személyes tragédia kapcsolatát mutatja be, középpontjában Scott alakításával.

A Telluride Filmfesztiválon bemutatott drámát elsősorban a főszereplő játéka miatt méltatták. A szakértők szerint Scott a legjobb férfi főszereplő Oscar-díjának egyik legerősebb várományosa lehet, John Malkovich mellett. Bár a film egészének fogadtatása valamivel visszafogottabb volt, Scott alakítása akár a legjobb film kategóriájába is beemelheti az Elsinore-t.

A 2027-es Oscar-szezon tehát különösen izgalmasnak ígérkezik: a látványos blockbusterek mellett személyes drámák és kisebb költségvetésű alkotások is komoly eséllyel indulhatnak. Hogy végül mely filmek kerülnek a jelöltek közé, az a következő hónapokban derül ki.

Nyitókép: Meghívás, jelenetkép/Annapurna Pictures
november 02., 2026  ●  Kultúra

5 Netflix-sorozat, amit novemberben vétek lenne kihagyni

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!