Mi történt Regé-Jean Page-dzsel a Bridgerton után? Ezért nem tért vissza a sorozatba
július 20., 2026  ●  Kultúra  ●   Kovács Emese Kovács Emeseszerző fotója

Mi történt Regé-Jean Page-dzsel a Bridgerton után? Ezért nem tért vissza a sorozatba

Öt év telt el azóta, hogy Regé-Jean Page egyetlen évad alatt világsztár lett A Bridgerton család jóképű és titokzatos hercegeként. A színész most végre megtalálhatta azt a történelmi szerepet, amely nemcsak felidézi a Netflix sikersorozatának hangulatát, hanem egészen új oldaláról is megmutathatja őt.

Regé-Jean Page Alexandre Dumas klasszikus regényének, a Monte Cristo grófjának új filmes feldolgozásában alakítja majd a címszereplőt. A színész producerként is részt vesz a készülő produkcióban.

Page 2020-ban vált világszerte ismertté Simon Basset, Hastings hercege szerepében. Phoebe Dynevorral olyan erős párost alkottak, hogy sok néző számára máig az ő szerelmi történetük maradt A Bridgerton család egyik legemlékezetesebb románca.

A színész azonban az első évad után távozott a sorozatból, és azóta több akciófilmben is igyekezett bizonyítani. Feltűnt többek között A szürke emberben, a Dungeons & Dragons: Betyárbecsületben és a Fekete táskában is, ám egyik szerepe sem tudta teljesen elhomályosítani Simon herceg emlékét.

A Monte Cristo grófja ezen változtathat.

Dumas történetének főhőse, Edmond Dantès fiatal tengerész, akit ártatlanul börtönbe zárnak. Hosszú évek után megszökik, hatalmas vagyonra tesz szert, majd titokzatos grófként visszatér, hogy bosszút álljon azokon, akik elárulták.

Első pillantásra a szerep több ponton is emlékeztethet Simon Basset karakterére. Mindketten előkelő, rejtélyes és múltjuk által megsebzett férfiak, akik könnyedén mozognak a felsőbb társadalmi körökben. Monte Cristo grófja azonban jóval sötétebb figura.

Míg Simon történetének középpontjában végül a szerelem és a megbocsátás állt, Edmond Dantès útját a bosszú, a manipuláció és a veszteség határozza meg. Regé-Jean Page-nek ezért sokkal veszélyesebb és összetettebb karaktert kell életre keltenie, mint amilyet A Bridgerton családban játszott.

Mi történt Regé-Jean Page-dzsel a Bridgerton után? Ezért nem tért vissza a sorozatba
A Bridgerton család, jelenetkép
Fotó: Netflix

A szerep éppen azt adhatja meg neki, amire a sorozatból való távozása óta vár: lehetőséget arra, hogy egy látványos történelmi produkció főszereplőjeként bizonyítsa, jóval több van benne a romantikus hősnél. Nemrég egyébként Nicola Coughlan izgalmas új sorozatszerepéről is hírt adtunk.

Bár sok rajongó továbbra is reménykedik Simon herceg visszatérésében, ennek egyre kisebb az esélye. Daphne és Simon története már lezárult, Phoebe Dynevor pedig szintén távozott a sorozatból.

Regé-Jean Page számára ezért talán nem is A Bridgerton családhoz vezet vissza az út. Monte Cristo grófjaként inkább újraalkothatja mindazt, amiért a nézők annak idején megszerették: az eleganciát, a titokzatosságot és a karizmát – ezúttal azonban sokkal sötétebb formában.

(ScreenRant)

Nyitókép: Regé-Jean Page/Dia Dipasupil/WireImage

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!