Justine Lupe, Kristen Bell és Jackie Tohn aBármit, csak ezt ne című sorozat bemutatóján 2024. szeptember 18-án Los Angelesben

A Bármit, csak ezt ne sztárja  terhesen forgatott, ezt üzeni vele

Justine Lupe várandós volt Bármit, csak ezt ne című netflixes sorozat forgatásán. Ez pedig nem állt a munkája útjába. Sőt, ellentétben a gyakran hallott narratívával, úgy tűnik, hogy elég zökkenőmentes volt.


Justin Lupe, aki a Bármit, csak ezt necímű sorozatban a főszereplő Joanne (Kristen Bell) nővérét, Morgant alakítja, a forgatás közben tudta meg, hogy várandós első gyermekével.

Ahogy a színésznő egy nemrég a közösségi médiában közzétett posztban kifejtette, kezdetben nem közölte a hírt a kollégáival.

Egy alkalommal egy Gucci-szoknyát viselt, ami a forgatáson hajnali 2-kor elszakadt.

„Fogalmuk sem volt róla, hogy terhes vagyok, és azt hitték, hogy csak hirtelen szétszakadt”

– írta.

Számos csatorna gyorsan ráugrott a történetre, és címlapokon hozták le, hogy Lupe-nak „el kellett rejtenie” a terhességét a forgatás alatt.

Lupe vasárnap az Instagramon tette helyre a dolgokat a Netflix műsorának forgatási tapasztalatairól és várandósságáról ezalatt.

„Csak tisztázni akartam, mert a szavaimat (biztos jó szándékkal) már többször is összevágták és félrevezető történetté alakították át. Szeretném tisztázni, hogy a stáb és a színészek tudták, hogy terhes vagyok, amint ez biztonságosan megosztható volt”

– írta egy új posztban.

Lupe tehát hangsúlyozta, hogy nem „titkolta” a terhességét, hanem várni akart vele, hogy mikor mondja el a kollégáinak. Sőt, kiderült, hogy a stáb nem is lehetett volna támogatóbb, írja a posztban.

„A forgatáson MINDENKI gondoskodott arról, hogy otthonosan érezzem magam”.

Könnyen érthető, hogy a szalagcímek miért igyekeztek olyan képet festeni, hogy egy nőnek el kell titkolnia terhességét a kollégái elől, mivel még mindig ez a leggyakoribb forgatókönyv. De ahogy Lupe elmagyarázza, lehetséges, hogy a nők megfelelő támogatást kapjanak a várandósságuk alatt a munkahelyükön.

„Mindezt azért mondom, mert létezik egy olyan narratíva, miszerint ebben az iparágban egyfajta halálos ítélet anyává válni. Hogy a karrierednek vége. Hogy nincs hely számunkra, amikor átmegyünk életünknek ebbe a CSODÁLATOS új fejezetébe. Önmagunk új verziójába. És ez a narratíva nem a semmire épül, hosszú története van annak, hogy ez így van, de úgy gondolom, hogy a dolgok változnak! Volt szerencsém látni néhány legjobb barátnőmet, akik hihetetlen munkát végeznek terhesen vagy friss anyaként, és ez terjedőben van. Butaságnak tűnik reagálni a szalagcímekre, amiket kitesznek, de ezen a forgatáson olyan biztonságban éreztem magam kreatívan és interperszonálisan, és úgy gondolom, fontos, hogy a nők hallják EZT a narratívát.”

(Glamour UK)

Nyitókép: Olivia Wong/Getty Images