
5 misztikus sorozat, ami simán letaszíthatná trónjáról a Stranger Thingset
A Stranger Things ötödik és egyben utolsó évada a küszöbön áll, és miközben mindenki azt találgatja, mi vár Elevenre és a Hawkins-i csapatra, érdemes visszatekinteni, honnan ered ez a fajta misztikus, természetfeletti hangulat. A sorozat sokunkban felébresztette a nosztalgiát a ’80-as évek horrorjai iránt – de nem ez az egyetlen alkotás, ami képes a képernyő elé szegezni a nézőt. Az alábbi öt sorozat legalább annyira izgalmas, nyugtalanító és gondolatébresztő, mint a Netflix kultikus szériája.
A Sötétség (Dark) volt Németország első Netflix-sorozata, és egyben az egyik legösszetettebb időutazós történet, amit valaha láttunk. A cselekmény egy kisvárosban játszódik, ahol gyerekek tűnnek el rejtélyes körülmények között, miközben négy család sorsai több generáción át fonódnak össze. A sorozat egyszerre filozofikus és hátborzongató. Kevesebb benne a humor, mint a Stranger Thingsben, viszont több feszültséget és drámát kapunk cserébe. Aki szereti a lassan kibontakozó, komor hangulatú rejtélyeket, imádni fogja ezt a sorozatot.
David Lynch klasszikusa gyakorlatilag megteremtette a misztikus kisvárosi krimi műfaját. A Twin Peaks középpontjában Laura Palmer (Sheryl Lee) meggyilkolása áll, amelynek felderítésére egy különc FBI-ügynök, Dale Cooper (Kyle MacLachlan) érkezik. A gyilkosság hátterében azonban valami természetfeletti és zavarba ejtően szürreális erő húzódik. A Twin Peaks egyszerre rémisztő és abszurd, tele drámával és humorral – nem csoda, hogy a mai napig minden természetfeletti történet ősforrása.
A ’90-es évek meghatározó sci-fi sorozata, amely nélkül a Stranger Things sem születhetett volna meg. Fox Mulder (David Duchovny) és Dana Scully (Gillian Anderson) FBI-ügynökök paranormális ügyeket vizsgálnak, idegenek, szörnyek, összeesküvések és rejtélyes betegségek között. A több mint 200 epizódos sorozat hol hátborzongató, hol ironikus, de mindig intelligens és provokatív. Aki szereti a természetfeletti ügyeket egy csipetnyi tudományos magyarázattal, annak kötelező.
Mi történik, ha a Föld lakosságának 2 százaléka nyomtalanul eltűnik – és senki nem tudja, miért? A hátrahagyottak nem a válaszokat keresi, hanem azt vizsgálja, hogyan reagálunk a megmagyarázhatatlan veszteségre. A Stranger Things démonjai helyett itt a hiány, az üresség és a gyász a valódi ellenség. A sorozatot azok fogják igazán kedvelni, akik szeretik a mély, filozofikus és megrendítő történeteket. Mindenesetre tényleg ez egyik legerősebb dráma, amit a televíziózás valaha látott.
Neil Gaiman kultikus képregénye alapján készült sorozat, amely a Netflix egyik legkülönlegesebb alkotása. A történet Morpheust, az Álmok Urát követi, aki a halandók álmain keresztül járja a valóság és a fantázia határait. Pokol, istenek, rémálmok és elveszett lelkek között járunk. A Sandman: Az álmok fejedelme egyszerre félelmetes, erősen költői és vizuálisan lenyűgöző. Aki szereti, ha a fantázia és a filozófia összefonódik, nem fog csalódni.
Hiába a készülő spinoff, a Stranger Things-készítők szerint…

