Sziget Fesztivál pillanatkép

​Civil szervezetek jelentkezését várja a Sziget

Idén is lehetőséget nyújt a Sziget a civil szervezetek bemutatkozására, az egyesületek, alapítványok jelentkezését május 17-ig lehet beküldeni a fesztivál szervezőihez.


A Civil Sziget a fesztivál egyik legszínesebb, legérdekesebb színfoltja, egy találkozóhely, ahol a fiatalok az őket leginkább érdeklő témákban – környezetvédelem, emberi- és kisebbségi jogok, külföldi tanulás és munkavállalás, drogproblémák, egészséges életmód – kaphatnak információt, szolgáltatást, segítséget és csatlakozhatnak is a kitelepülő szervezetek munkájához.

A szervezők minden évben – így idén is – pályázatot írnak ki a Civil Szigeten való megjelenésre. Olyan − legalább egy éve működő – civil egyesületek, alapítványok jelentkezését várják, amelyek tevékenysége elsősorban a 16-35 éves korosztály részvételére, nevelésére, integrációjának segítésére, problémáik megelőzésére, illetve megoldására épül, és amelyek a fesztivál sajátos körülményeihez igazodó programot kívánnak megvalósítani.

Sziget Fesztiv\u00e1l pillanatk\u00e9p

Fotó: Sziget

A pályázat elbírálása során előnyben részesülnek azok a szervezetek, amelyek nemzetközi vagy országos hatáskörűek, magas színvonalú szakmai programot kívánnak nyújtani a fesztivál látogatóinak, programjukat pedig több nyelven bonyolítják.

Videó Andrea, a Civil Sziget programmenedzsere hozzátette:

Olyan programokat várunk, amelyek bemutatják a pályázó szervezet mások számára hasznos tevékenységét, törekszenek a szigetlakók aktivizálására, a programokba való bevonására.

Sziget Fesztiv\u00e1l pillanatk\u00e9p

Fotó: Sziget

A pályázatokat május 17-ig lehet beküldeni. További információ, valamint a pályázati online űrlap itt elérhető: Civil Sziget.

Nyitókép: Sziget