Trokán Nóra és kisfilmbeli "nagymamája" bejglit készítenek a Majdnem forgatásán, werkfotó

​Így emlékszik vissza első bejglijére Trokán Nóra −  interjú

Trokán Nóra családját nem kell félteni, ha főzésről van szó – nagymamájuk finomságait gyerekként alig bírták kivárni, édesapjuk pedig szintén szeret a konyhában tevékenykedni. De akkor milyen feladat marad Nórira a karácsonyi menü kapcsán? Interjú.



Bár megvannak a hagyományos karácsonyi ételek, minden család hozzáteszi a maga kedvenceit. Nálatok miből szokott állni az ünnepi asztal terítéke? És ki felel az ételek elkészítéséért?

A karácsonyi menü elkészítése nálunk édesapánk reszortja, nem is nagyon engedi át másnak. Minden nyáron kijár Norvégiába, és az ott megfogott halat feldolgozva hazahozza. Így az ünnepi asztalra általában hal és sütőtökkrémleves, illetve az utóbbi időben inkább fácánleves kerül. Ez apu egyik nagy specialitása, a másik pedig a tokaji aszúban érlelt libamáj.

És hogy volt ez régen: nővéreddel, Annával bekapcsolódtatok az ünnepi főzésbe, sütésbe?

Gyerekkorunkban nagymamám volt a konyhafőnök, aki vendéglátós volt, így a szívén viselte az ünnepi menü elkészítését − ráadásul istenien főzött. Mi inkább csak távolról figyeltük őt, és az élvezői voltunk ennek a folyamatnak. Csak sokkal később kezdtünk el besegíteni, szinte már felnőttek voltunk.

a Majdnem c\u00edm\u0171 kisfilm forgat\u00e1sa Trok\u00e1n N\u00f3r\u00e1val, werlfot\u00f3

Fotó: Wines of Hungary

Úgy tudom, édesszájú vagy, és szereted a süteményeket. Volt már olyan, hogy te készítetted a bejglit? De ami még ennél is fontosabb: diós vagy mákos?

Igen, a süteményeket inkább nekünk passzolja át apu, azaz elsősorban a nővéremnek, de az utóbbi években már én is csatlakoztam ehhez a folyamathoz. Bár a bejglifelelős Anna, pár éve kaptam egy különleges receptet a volt párom nagymamájától, amivel nagy sikert arattam. Ha bejgli, akkor nekem egyértelműen a mákos a kedvencem − a mákot minden másban is imádom! Amit még kifejezetten szeretek karácsonykor elkészíteni, az a Sacher-torta.

egy palack tokaji asz\u00fa az asztalon, mellette poharak \u00e9s a bejglihez haszn\u00e1lt alapanyagok, werkfot\u00f3

Fotó: Wines of Hungary

Milyen ital kerül nálatok karácsonykor az ünnepi ételek mellé az asztalra?

Édesapánk nagy borszakértő. Van egy kis Balaton-felvidéki szőlője, amiből nagyon finom traminit készít − általában ez kerül az asztalra. A Jásdi család szinte a szomszédunk, velük baráti kapcsolatot ápol apu, és sokat tanult tőlük a borászatról.

Trok\u00e1n N\u00f3ra a Majdnem c\u00edm\u0171 kifilm forgat\u00e1s\u00e1n, werkfot\u00f3

Fotó: Wines of Hungary

Van nálatok valamilyen családi rituálé, ami az ünnepi asztalhoz köthető?

Mióta megszületett az unokaöcsém, először muszáj a Jézuskának érkeznie az ajándékokkal, és csak utána ülhetünk le mindannyian az asztalhoz. (nevet) Szoktunk énekelni is csillagszóróval, csengővel a fa alatt, ezt a szokást megtartottuk gyerekkorunkból.