A csupán 50 dollárért elkelt festmény egy 15 millió dolláros Van Gogh
Egy adattudományi cég által végzett high-tech elemzés szerint a művet a posztimpresszionista festő 1889-ben festette.
Egy minnesotai garázsvásárról kevesebb mint 50 dollárért (kb. 20 ezer forint) kimentett festmény valójában Vincent van Gogh elveszett műve lehet, amely potenciálisan 15 millió dollárt (kb. 6 milliárd forint) érhet.
Az LMI Group adattudományi cég által a híres posztimpresszionista festőnek tulajdonított, Elimar című műalkotást átfogó tudományos és stilisztikai elemzésnek vetették alá. A felfedezés, amennyiben beigazolódik, jelentősen bővítené Van Gogh ismert életművét, és újjáélesztené a technológia műtárgy hitelesítésben betöltött szerepéről szóló vitákat. A Van Gogh Múzeum azonban még nem nyilatkozott az LMI állításával kapcsolatban.
2018-ban az Elimar vevője abban reménykedett, hogy felbecsülhetetlen értékű remekművel van dolguk, és megkeresést nyújtott be az amszterdami Van Gogh Múzeumhoz.
A múzeum 2019-ben válaszolt, és közölte, hogy a megadott információkat megvizsgálva „a stílusjegyek alapján” a művet nem lehet a művésznek tulajdonítani. Ugyanebben az évben a tulajdonos meg nem nevezett összegért eladta a festményt az előző évben alapított New York-i székhelyű LMI Group adattudományi cégnek.
Most a cég azt állítja, hogy az „elárvult” Elimar című festményt valóban Van Gogh készítette 1889-ben, élete vége felé, amikor a dél-franciaországi Saint-Paul elmegyógyintézetben élt. A vászon jobb alsó sarkába firkált „Elimar” szó Hans Christian Andersen 1848-as The Two Baronesses(A két bárónő) című regényének egyik szereplőjének nevére utal. Az LMI azonban úgy véli, hogy a festmény a művész értelmezése a dán művész, Michael Ancher Portrait of Niels Gaihede (NielsGaihede portréja) című hasonló festményéről.
„Az ezen a jellegzetes festményen végzett elemzés új betekintést nyújt Van Gogh életművébe, különösen ami más művészek műveinek újraértelmezési gyakorlatát illeti”
– mondta Maxwell L. Anderson művészettörténész, az LMI Group operatív igazgatója.
Az elmúlt évtizedben egyre népszerűbbé váltak a műtárgyak hitelesítésének új tudományos megközelítései. A technológiai vállalat állítása szerint különböző szakértőkkel állt össze, a vegyészektől a kurátorokig, hogy „adatalapú” megközelítést dolgozzanak ki a műalkotások elemzésére.
A Wall Street Journal szerint több mint 30 000 dollárba kerülő megközelítés egyesítette a hagyományos műértést – amely figyelembe veszi a formai elemzést, a származást és a történelmi kontextust – az újabb tudományos módszerekkel. Az interneten közzétettek egy hosszú jelentést, amely részletesen ismerteti az eredményeket, valamint a festményt Van Gogh életművén belül elhelyező átfogó művészettörténeti kontextust.
Egy hagyományos vizuális elemzés során a vásznat ismert hiteles Van Gogh-festményekkel hasonlították össze, amelyekkel nyilvánvalóan jelentős hasonlóságokat mutat, különösen a döntés, hogy a halászt háromnegyedes nézetben ábrázolja, ami megegyezik Van Gogh négy 1889-es önarcképével. Az LMI szerint a kórházba került Van Gogh élete utolsó évében felhagyott a jellegzetes vibráló színekkel való festéssel, és helyette egy tompább palettát választott, mint amilyet az Elimar esetében is használt. Ugyanebben az időszakban több „fordítást” is készített más művészek könyvekben talált műveiből.
Egy másik vizsgálat, ezúttal a festményhez használt pigmentek vizsgálata, a 19. századra datálta a festményt. Azt is megállapította, hogy a felületet ideiglenesen tojásfehérjéből készült mázzal látták el, amelyet Van Gogh köztudottan a hengerelt vásznak védelmére használt.
A festmény felületébe ágyazva talált emberi hajszálat DNS-vizsgálatnak alávetve megállapították, hogy egy férfié volt, és a vizsgáló tudósok „megfigyelték”, hogy a jelentés szerint vörös színűnek tűnt.
(Artnet)
Nyitókép: Mario Tama/Getty Images
