Így változott a negyvenes években a magyar divat

A ruházkodás kifejezte a helyzetünket, a hovatartozásunkat, és még az illemnek is meg kellett felelnie . A második világháború alatt a lakosság többsége rákényszerült arra, hogy valamilyen fenntarthatóbb megoldáshoz nyúljon, ekkor köszöntött be a textilanyagok hiánya. Ennek orvoslására az eddigi puha és finom anyagokat egyszerűbb, keményebb anyagokra kellett lecserélni. Megnőtt a kereslet a hazafias öltözékekre is.

Előtérbe került a praktikum

A városok férfilakosságának öltözködése egye jobban elkezdett hasonlítani, ez azt is jelentette, hogy a társadalmi különbségek határa elmosódott. Hordtak kalapot, csizmanadrágot, az előkelőbb rétegekben megfigyelhető volt a díszmagyar is, valamint a frakk és a szmoking — olvashattuk a Magyarországom cikkében.

A hölgyek körében egyre többen álltak munkába, így a hosszú haj már nem volt annyira kényelmes, sokan kalap alá rejtették. A mezőgazdaságban elhelyezkedők körében még mindig a hagyományos fejkendő és a többrétegű szoknya volt az általános.

Mindkét nemre jellemző volt a higiéniára való nagyobb odafigyelés, a férfiak körében ennek köszönhetően a mindennapos borotválkozás nagyobb hangsúlyt kapott.

A magyar városokban élő emberek egészen 1948-ig képesek voltak lépést tartani az európai divattal. A nemesség gyengülésével, eltűnésével azonban a későbbi években a díszmagyar használatát teljesen elfelejtették.

Nyitókép: Váci-utca 11/b, Ferda Erzsébet Magdolna (Ferda Manyi), Ráday Imre második felesége a saját divatszalonja előtt. Fortepan/Ráday Mihály