Harry herceg és Meghan Markle

Vilmos herceg üzent Harrynek és Meghan Markle-nek ​ — így reagáltak

Végre megjelent Harry herceg és Meghan Markle dokusorozatának utolsó három része is, melyekben a pár jobban kitér az esküvőjük utáni időszakra, illetve a távozásukig vezető körülményekre. Azt is elmesélték, hogyan reagáltak Vilmos herceg üzenetére, melyet az elhíresült Oprah-interjú után kaptak.


A Harry és Meghan címen megjelent Netflix-széria annak a megállapodásnak az első szegmense, melyet a hercegi pár a 2020-as lemondásuk után kötött. Ennek keretei között a streaming-szolgáltatóval együttműködve dokumentumfilmeket és sorozatokat készíthetnek, valamint gyermekeknek szóló műsorokat.

A sorozat váratlan sikert aratott és hozzávetőlegesen 2,4 millió nézőt tudott a képernyők elé csábítani az első napokon. Egy korábbi cikkünkből meg lehet tudni, hogy nagyjából mennyit kereshetett ezzel a projekttel a sussexi herceg és felesége.

A szériát két különálló részletben, nagyjából egy hét eltéréssel publikálták. Míg az első fejezetben Harry és Markle kapcsolatának kezdeti időszakára helyezték a hangsúlyt, valamint a palotán belüli rasszizmusra, addig a második felvonás jobban előtérbe helyezi az esküvőjük utáni nehézségeket és a távozásukhoz vezető körülményeket.

Az utolsó epizódban az elhíresült Oprah-interjú is képbe került, melyben először beszéltek nyíltan a monarchia problémáiról. A beszélgetés megjelenése után Harry herceg egy sms-t kapott testvérétől, Vilmos hercegtől, melyet abban a pillanatban nem tudott kezelni. Tudni illik, a lemondás óta a két testvér és családjaik között megromlott a kapcsolat.

II. Erzsébet királynő halála után volt rá esély, hogy kibéküljenek, erre viszont egészen mostanáig nem került sor. Kapcsolódó cikkünket itt lehet elolvasni.

Abban a drámai pillanatban Meghan Markle éppen Tyler Perryvel beszélt telefonon, közben pedig férje megmutatta neki a saját mobilja képernyőjét, majd csak annyit tudott válaszolni a hercegné, hogy:

„Hűha!”

Harry herceg folytatásképp azt mondta, hogy bárcsak tudná, mit tegyen. Felesége odament megvigasztalni és átkarolni.

Többek között Fülöp herceg haláláról és temetéséről is szó esett a részekben. Az elmondottak alapján Vilmos herceg és az új uralkodó, Károly király még akkor sem tudták teljesen félretenni az indulataikat. Az Independent cikkében így idézték Harry herceg szavait erről az eseményről:

„Nehéz volt, különösen az, hogy időt töltöttem a bátyámmal és az apámmal való beszélgetéssel, akik ugyanarra a félreértelmezésre koncentráltak az egész helyzetet illetően. Szóval egyikünk sem akarta igazán, hogy erről kelljen beszélnünk a nagyapám temetésén, de mégis megtettük.”

Nyitókép: Getty