II. Erzsébet brit királynő rózsaszín kosztümben és kalapban integet

Gyászhír: Elhunyt II. Erzsébet brit királynő

96 éves korában a modern történelem legikonikusabb alakja, II. Erzsébet brit királynő elhunyt.


A Buckinghem-palota korábbi közléseiből már tudhattuk, hogy II. Erzsébet brit királynő orvosi felügyelet alatt állt a Balmoralban, ugyanis orvosai aggódtak az egészségügyi állapota miatt.

A palotától a kijelentés szokatlan volt, hiszen uralkodása ideje alatt a királyné egészségügyi állapotáról ritkán írtak nyilvános közleményt.

A királynő utolsó óráiban fia, Károly herceg vele, unokái és további családtagjai pedig skót birtokán tartózkodtak.

II. Erzsébet királynő az év elején ünnepelte platina jubileumát. Uralkodása 1952 óta, több mint 70 éve tartott, amivel a brit történelem leghosszabb ideje óta uralkodó királyné lett.

II. Erzsébet brit királyné 96 éves korában jobblétre szenderült.

Nyitókép: Shutterstock