Jennifer Lopez és Ben Affleck

Ezeket az eljegyzési gyűrűket húzták eddig Jennifer Lopez ujjára az évek során

Jennifer Lopez és Ben Affleck 20 évvel az első kapcsolatuk, és egy esztendővel az újra egymásra találásuk után ismét jegyben járnak. Ez már a negyedik gyűrű, ami JLo kezén landolt, és egyszerűen lehetetlen nem összehasonlítani őket. Következő cikkünkben ezekről az ékszerekről lehet olvasni.


Affleck először 2002 novemberében jegyezte el szerelmét egy Harry Winston tervezésű, 6,1 karátos rózsaszín gyémánttal. Becslések szerint az a kiegészítő nagyjából 2,5 millió dollárba került, vagyis hozzávetőlegesen 869 millió forintot fizetett a drágakőért. Lopez 2004-ben visszaadta a gyűrűt, miután elváltak útjaik, ezek után pedig további 20 évet kellett várniuk és másik két eljegyzésen kellett átesnie a divatikonnak, hogy újra egymásra találjanak a filmsztárral.

Jennifer Lopez Ben Affleckt\u0151l kapott els\u0151 gy\u0171r\u0171je

Fotó: Instagram/brilliancewithjonnyritz

A világsztár korábbi férjétől, Marc Anthonytól szintén egy Harry Winston-alkotást kapott. A 8,5 karátos kék gyémánt 4 millió dollárba került, tehát nagyjából 1,2 milliárd forintba. Házasságuk alatt két gyermekük született — Max és Emme Muñizt —, akiket 2015-ös válásuk óta közösen nevelnek. 2003-tól tartott a szerelmük.

Jennifer Lopez Marc Anthonyt\u00f3l kapott gy\u0171r\u0171je

Fotó: Instagram/brilliancewithjonnyritz

Alex Rodriguez egy hatalmas, smaragdcsiszolású gyémántgyűrűvel kérte meg Lopez kezét 2019-ben. A kő minőségével és értékével kapcsolatban nem lehet biztos információkat tudni, viszont akkoriban 10 és 15 karátosra, valamint 1 és 5 millió dollár közötti értékűre becsültek. Négy éves kapcsolatukat, ezzel pedig jegyességüket is 2021-ben bontották fel.

Jennifer Lopez Alex Rodriguezt\u0151l kapott gy\u0171r\u0171je

Fotó: Instagram/brilliancewithjonnyritz

Ezzel pedig elérkeztünk az idei évhez, amikor is Ben Affleck ismét eljegyezte Lopezt. A lánykérésről tudni lehet, hogy egy hasonló ékességgel történt, mint régen, csupán a szín tekintetében választottak erőteljesebb árnyalatot. A zöld köztudottan JLo kedvence és szerencsehozójának is tartja, így nem volt kérdéses, hogy ilyen lesz a gyűrűje is a sikeres kapcsolat reményében.

„Mindig azt mondom, hogy a zöld a szerencseszínem. Talán lehet emlékezni egy bizonyos zöld ruhámra. Rájöttem, hogy sok olyan pillanat van az életemben, amikor csodálatos dolgok történtek és zöldet viseltem"

— olvashatjuk Lopez szavait a Harper's BAZAAR cikkében.