pénzérméken álló szerelmespár figurák

A párkapcsolatok felében nem mondanak igazat egymásnak a pénzről

Kutatások bebizonyították, hogy rengeteg pár hazudik egymásnak bizonyos anyagi kérdésekről. Lehet szó költekezésről vagy extra haszonról, az esetek két vágányra futhatnak ki: vagy megerősödik a viszony vagy pedig megszakad.


A hűséggel lehet, hogy nincs probléma az együttélés során, de előfordulhat valamennyi füllentés a piszkos anyagiakról.

Egy felmérés szerint a párok közel ötven százaléka beismerte, hogy hazudott már kedvesének pénzügyeiről.

Az amerikai Nemzeti Pénzügyi Oktatási Alap ezt a kísérletet kétezer ember közreműködésével végezte el. A konkrét adatok kimutatták, hogy ezeknek a párkapcsolatoknak negyvenhárom százaléka találkozott már ezzel a gonddal.

Az ilyesfajta megtévesztéseknek több formája is lehet. Az alanyok huszonegy százaléka nem mondott igazat jövedelméről vagy adósságairól, a válaszoló felek harminckilenc százaléka pedig fizikailag rejtett el pénzt, bankkártyát, számlát vagy kivonatot kedvese elől.

Mi készteti erre az embereket?

A vizsgálat szerint más-más indokokra került fény. Többen azt mondták, hogy bizonyos mennyiségű vagyont maguknak szerettek volna meghagyni, ezzel ragaszkodva az önállóságukhoz. Mások egyszerűen olyan gazdasági döntésüket akarták eltitkolni, amikből veszekedés lehetett volna. Bizonyos réteg pedig túlságosan szégyellte felfedni, mire is költötte a pénzét.

meggy\u00fajtott pap\u00edrp\u00e9n egy ember kez\u00e9ben

Fotó: Unsplash/Jp Valery

Bár ez egy nagyon rossz jel lehet egy kapcsolatra nézve, a vizsgált alanyok kicsi, de nem elhanyagolható része azt nyilatkozta, hogy a lebukás utáni veszekedést követően sokkal kiegyensúlyozottabb lett a párkapcsolatuk. A kimondott problémáknak köszönhetően jobban megnyíltak egymásnak (16-19 százaléka a résztvevőknek). Emellett természetesen az adatok nagy halmaza vállassal végződött (nagyjából 42 százalék).

A kutatás erre az eredményre akarta felhívni a figyelmet. Az alapítvány elnök-vezérigazgatója úgy véli, a pénzügyek megvitatása elengedhetetlen ahhoz, hogy egyenlők legyünk partnerünkkel— olvashattuk a New York Post cikkében.

Nyitókép: Unsplash/Mathieu Stern