Harry és Vilmos herceg a királynő temetésén

Testbeszédszakértő szerint ezt érezte Harry herceg, mikor Vilmosra nézett a temetésen

A királynő temetésén Harry herceg Vilmos mögött és felesége mellett állt. Ez az esemény számára több szempontból is nehéz lehetett, mivel a gyász mellé a testvérével való eltávolodásának súlya is ránehezedett. Egy szakértő most elemezte, mit gondolhatott a sussexi herceg a szertartás alatt.


Harry és Vilmos herceg között már azóta feszült a viszony, mióta a sussexi herceg 2020-ban Kaliforniába költözött feleségével, hátrahagyva ezzel a királyi család felelősségeit és a címeit.

Most, II. Erzsébet királynő temetésén az elhidegül testvérek egymáshoz nagyon közel álltak, így mindketten érezhették a kettejük között tátongó érzelmi szakadékot.

„A szertartás alatt Harry a könnyeit törölgette, valamint hajlamos volt sokat nézelődni, és legalább két alkalommal is előfordult hogy a tekintete, ami inkább bámulás volt, Vilmosra irányult"

— mondta Judi James, testbeszédszakértő.

A hozzáértő véleménye szerint Harry herceg arckifejezése szomorúságot és esetleges megbánást sugallt. A továbbiakban még nehezebb pillanatok következtek, hiszen testvére mellé megérkezett Katalin hercegné — akit Harry saját nővéreként szeretett —, illetve György herceg, mindezt úgy, hogy ügyet sem vetettek a másik családi ágra.

Harry herceg \u00e9s Meghan Markle a kir\u00e1lyn\u0151 kopors\u00f3ja mellett

Fotó: Getty

Szerencsére ott volt neki Meghan Markle, aki több vigasztaló gesztussal próbálta enyhíteni férje fájdalmát. A ceremónia nagy részében egymás kezét fogták, emellett néha a nő még szavaival is segítette a herceget. A Marie Claire cikkében így idézték a Markle tetteinek elemzését:

„Egyértelműen rá volt hangolódva, hogy támogassa őt, többször is felé fordította a fejét, amikor megmozdult."

Azt továbbra sem lehet tudni, hogy várható-e békülés vagy közeledés a két család között. Az utóbbi időben voltak erre utaló jelek, például a walesi herceg gesztusa testvére felé, hogy együtt tegyenek meg egy windsori sétát. Egy korábbi cikkünkben összefoglaltuk, mit jelenthetett ez a felkérés.

Meghan Markle a napokban privát beszélgetést kért Károly királytól, melyről idáig nem lehet tudni, hogy sor kerül-e rá, vagy hogy mi lesz a témája.

Nyitókép: Getty