Imádom egész Arábiát! Nem kell hozzá színes, szélesvásznú fantázia, hogy holdsarló alakúnak lássuk a térképen azt a földrésznyi szélességű tájat, amely az Indiai-óceánra néző Musqattól az Atlanti-óceán partján fekvő Casablancáig terjed. Földközi-tenger mosta partját itt-ott öblök szaggatják, kopár hegyeinek komor látványát bibliai termékenységű folyóvölgyek enyhítik, míg sivatagjaiban beduinok barangolnak, oázisok pompáznak.
Bódult délibábok
Photo by Christoph Schulz on UnsplashA mindent vivő kedvencem Dubaj, ahol hajnalonként felsisteregve robban be a horizontra a napkorong, ahol a fűszálak is szépen fésülve, egyirányba állnak, ahol a pálmalevél udvariasan hajbókol, miközben elhaladunk mellette, ahol minden nő Seherezádénak képzelheti magát szantál- és tömjénillattól bódultan, ahol a délibábos horizonton egy egész felhőkarcoló-tenger remeg.
Régi, több évtizedes szerelem ez Dubaj és köztem, amivel sikerült megfertőznöm az egész, tágabban értelmezett családomat is, ezért aztán jellemzően minden évben felkerekedünk a magunk kis zajos kompániájával, hogy ostrom nélkül bevegyük a Emírségek közül a kedvencünket. Az nem kifejezés, hogy fél lábbal itthon vagyunk. Név szerint ismerjük a szálloda személyzetét, foglalásunkat szobaszám szerint adjuk le, csecsemőkorú gyerekek cseperedtek az ide vissza-visszatérő évek során nagykorúvá, sógorom itt ereszkedett féltérdre a húgom előtt egy homokdűnén a naplementében, hogy feltegye remegő hangon minden férfi életének legfontosabb kérdését, és mivel kedvező választ kapott, hát a következő évben visszatértünk beváltani a húgom ígéretét is.
Kisgyerek, aki mindent egyszerre akar
Fotó: Shutterstock
Olyan ütemben fejlődnek, hogy az egészen enyhe túlzással, ha valaki mondjuk két hétre érkezik, akkor más épületeket fog látni a repülőtérről a városba befelé haladva, mint távozáskor, hiszen a bólogató daruerdő mentén gombamód növekvő épületek létesülnek napi 24 órában szorgos vendégmunkáskezek által. Ettől aztán a hely megunhatatlan és mindent lepipálóan innovatív. Megadja a homokos tengerpart könyvvel és koktélospohárral a kézben, napozóágyon hempergős, henyélve nyaraló érzését, de közben az intenzíven urbánus lelkem sem sérül, hiszen kedvemre állhatok nyolcsávos autópályán a dugóban fillérekért taxizva, hogy eljussak a legdurvább álmokat is kenterbe verő bevásárlóközpont felé, ahol akár krőzusi hitelkártyák is lenullázhatóak alig néhány fertályóra alatt. Az eleinte az olaj, később a turizmus okozta bőség afféle elkényeztetett gyerek attitűdöt eredményezett náluk, és nekik minden kell, amit máshol láttak. Minden is. Mikor Abu Dhabi elkészült a forma 1-es versenypályájával, akkor tüstént építettek ők is egyet, na nem mintha szerettek volna a száguldó cirkusz kötelékéhez tartozni, hanem csak hogy legyen. Kellett nekik a legnagyobb csúszdapark, a 7 csillagot számláló, emblematikus, vitorlát formázó Burj Al Arab szálloda, a vegasi Bellaggióból elirigyelt, zenére táncoló szökőkút. Csak persze háromszor akkorában. Itt van a világ leghatalmasabb bevásárlóközpontja, ráadásul meglehetősen sajátságos díjszabással, különösen, ha a csadorból, burkából, abajából kilátszódó termékekkel van dolgunk.
Táska, cipő és napszemüveg esetében pontosan tudják, hogy bármennyi pénzt elkérhetnek a helyi gyengébbik nemtől, hiszen csakis ezeket tudják megvillantani a kíváncsi tekintetek számára.
Alanyi jogon jár a zsebpénz
Mondjuk valóban csekélykét megkönnyíti az ember életét, ha arrafelé pottyantja le a gólya, hiszen aki ott sír fel állampolgárként, azt az állam úgy tekinti, mint egy roppant gazdag család sarját. Alanyi jogon jár neki havi 3000 dollárnyi dirham mint apanázs, ingyenes az oktatás és a betegellátás, emellett a telefon- és vízszámlára sincs gond, 23 évesen pedig mindenki földet, azzal együtt házat kap. A szóbeszéddel ellentétben itt a nők már régen nem a Fátyol mögöttcímű könyvből ismert koreográfia szerint éldegélnek talpig csadorban és elnyomásban: tanulnak, dolgoznak, jól keresnek, sőt, a témakörhöz fűződő jogaikat gyakran a házassági szerződéseikben is rögzítik. A férfi szava továbbra is törvény talán, a nő szava azonban törvénymódosítások és kiegészítések összessége immár. A turizmussal együtt begyűrűzött nyugati szemlélet nem múlt el nyom nélkül: a dubaji nők emancipáltak, vidámak, őzike csontozatúak, makulátlan bőrűek és csodaszépek, akik határozott hangon simán elküldik a metróban nekik fenntartott részre betévelyedő férfiakat.
Azzal a könnyű módszerrel szoktatták le férjeiket a többnejűségről, hogy emlékeztették őket, minden feleségnek egyforma juttatást kell adni, hiszen a vallás tiltja a kivételezést.
A válások száma az utóbbi évtizedekben megnőtt ugyan, de még mindig 20 százalék alatt van, és a dubaji férfiak 90%-a a pénztárcabarát egyfeleséges verziónál marad inkább.
Még nyitva a világkiállítás!
Jelenleg extra vonzerőként említhetjük a keresztségben EXPO2020 nevet kapott világkiállítást, ami egy év csúszással ugyan, de megvalósult az Abu Dhabi határához közelítő semmi kis 438 hektáron. Belépőjegyünkről jószívűen gondoskodik az Emirates légitársaság, hiszen a repülőjegyek mellé automatikusan mellékeli. Az országba való belépéshez nem, de a kiállítás kapuján való áthaladáshoz szükséges a védettségi kártya vagy egy friss PCR-teszt, amit akár a helyszínen is megejthetünk. A 192 országot felvonultató kiállítás mottója az elmék összekapcsolása és a jövő megteremtése (Connecting Minds, Creating the Future), ezen belül pedig három meghatározó témája a lehetőség, a mobilitás és a fenntarthatóság. Egy napot töltöttünk a világkiállításon, nagyjából térdig járva a lábunkat. Ez az idő hozzávetőleg 10-12 pavilon látogatására elegendő, tehát ha mindet végig szeretnénk vizitálni, akkor készüljünk 4-5 hetes ott-tartózkodással, ideiglenes bejelentett lakcímmel. Az orosz vagy a japán stand szinte bevehetetlen, és már reggel kiírják, hogy be se álljunk a sorba, mert az előre időpontot foglalt bölcsen előrelátók teleírták a pavilon táncrendjét. A már távolról is impozáns látványt nyújtó, Makovecz-tanítvány Csernyus Lőrinc által tervezett magyar pavilont naná, hogy nem szerettük volna kihagyni. Aqua Roots of Hungary néven látta meg a napvilágot és nomen est omen alapon elsősorban Magyarország páratlan vízkincseivel, kialakulásának történetével ismerkedhetünk meg játékos, interaktív, látványos módon. Különösen nagy hangsúlyt kaptak természetes vízkészleteink, gyógy- és termálvizeink, valamint a balneológia.
Cseppet sem vallottunk szégyent, és még tíz körömmel ragaszkodva az objektivitáshoz is azt mondhatjuk, hogy megálltuk a helyünket ebben a színes forgatagban, amiben természetesen akadtak megalomán csodák, futurisztikus furaságok, és persze néhány olyan pavilon is, amin végigsétálva hosszan töprengtünk azon, hogy #vajonmitakartmondaniaköltő.
Személyes kedvenceim közé sorolnám a döbbenetesen kedves, pozitív, meglepően sokszínű luxemburgi pavilont; a történelmi háttere miatt a 100 méteres síkfutáson 60 méteres előnnyel induló egyiptomit és végül, de elsősorban a szaúd-arábiait, amitől nem csupán az állunk esett le, de az egész arcunk nagyot puffant a földön. A 13 ezer négyzetméter mindegyikét megtöltötték múlttal, jelennel, jövővel, technológiával, hagyománnyal, kissé tolakodó gazdagsággal, pazar sokszínűséggel, döbbenetes leleménnyel.
Márhaba, Dubaj!
Dubai soha nem fog nekünk csalódást okozni, akár pihenős semmittevést, akár a helyi tradíciókban elmélyedő folklórt, akár élménnyel meghintett üzleti utat, akár kulináriát, akár kötelező instafotótémát szeretnénk. Mindent és még annál is többet tud a maga sajátos, évről évre megújuló módján addikcióvá válva, mert amint hosszú hónapokban, netán években mérhető a távollétében eltöltött idő, úgy kúszik bele az orrunkba a fűszerpiac bukéja, a kardamomos kávé és a dundi datolya íze, a pazar látvány, a keleti kényelem, hihetetlen gazdagság és járulékos közbiztonság, hogy végül a szinte már-már honvágy fülön csípjen és odavonszoljon minket, ahol útlevélellenőrzéskor az Omar Sharif-tekintet úgy köszönt minket, hogy Márhaba.
Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.” A szerző további írásai itt olvashatók.
Nyitókép: Shutterstock
