Neveletlen hercegnő plakátja

Ha szeretted a Neveletlen hercegnőt, akkor ezeket a filmeket is látnod kell!

A minap szárnyra kapott egy pletyka, mely szerint a méltán elhíresült Neveletlen hercegnő című romantikus vígjátéknak lesz harmadik része is. Így hát a várakozás idejére összegyűjtöttünk olyan filmeket, melyek visszaidézik a Neveletlen hercegnő hangulatát. Jó szórakozást!


1. Én és a hercegem

A film egy teljesen megszokott iskolai történetként kezdődik. Egy lányra valahogy semmilyen módon nem talál rá a szerelem, míg nem egy nap minden megváltozik. Egy srác, aki az egyetem büféjében dolgozik segíteni kezd neki a dán hercegség történelmével és szokásival kapcsolatban, ugyanis a lánynak szüksége van erre egy szemináriumhoz.

Az idő előrehaladtával szépen lassan egymásra hangolódnak, majd ebből a barátságból gyorsan szerelem lesz. Viszont jön a bökkenő, hiszen a fiúról kiderül, ki is ő valójában. Mindent összegezve egy kellemes, családi filmről van szó, ami képes azt a hangulatot és könnyedséget nyújtani, mint a Neveletlen hercegnő.

2. Bűbáj

Következő pontunk egy kicsit jobban elrugaszkodik a valóságtól és a mesék világába repít bennünket. Legalábbis a történet elején, ugyanis egy kicsivel később egy átok miatt a csodaszép Giselle hercegnő bekerül velünk a való világba.

Itt meg kell küzdenie a modern eszközök nehézségeivel, az emberi mogorvasággal és a szürke hétköznapok gyötrelmeivel, miközben ő tisztában van vele, hogy az embereknek sokkal boldogabbnak kellene lenniük. Ahogy az a hasonló filmekben lenni szokott, a főhősnőre még ebben a — számára teljesen szokatlan — világban is rátalál a szerelem, így választottjával ketten törekszenek arra, hogy visszakerüljön a saját birodalmába.

3. Szerelem és más drogok

Listánk feléhez érve szeretnénk ajánlani egy másik Anne Hathaway-féle klasszikust is, melyben nem más játssza a második főszereplőt, mint Jake Gyllenhaal. A Szerelem és más drogokban Jamie-t elbocsájtják korábbi menő állásából, majd jobb lehetőség híján a gyógyszeriparban helyezkedik el.

Kudarcba fulladt életébe reménysugarat egy Maggie nevű nő nyújt, aki Parkinson-kóros. A férfi hosszú időre tervez a frissen megismert lánnyal, habár ez az érzése kezdetben még nem kölcsönös. Nem szeretnénk elárulni, hova lyukad ki kettejük kapcsolata, de az biztos, hogy mindenkinek érdemes megnézni, aki szereti a romantikus vígjátékokat.

4. Hercegnővédelmi program

Vissza a gimnazista évekhez! A film középpontjában egy apa és a lánya áll, akik hosszú éveken keresztül ketten éltek. A szülő viszont a Hercegnővédelmi Program tagjaként megmenti egy — fiktív — ország örökösnőjét, mivel a szomszédos területeken puccsot akarnak végrehajtani ellene.

A menekülési terv részeként a hercegnő a család egy távoli rokonának adja ki magát, így megmentője lányával együtt kezd iskolába járni. Mivel az addigi életét trónvárományosként töltötte, így nem meglepő, hogy a beilleszkedés nem megy túl jól neki. A helyzetet csak még humorosabbá teszi, hogy a két lány személyisége teljesen eltérő, mégis meg kell találniuk valahogy a kettejük élete közti egyensúlyt.

5. Fejjel a bajnak

A randik, a partik és a gimnazista lét a kamaszkor velejárói, ám sokak nem tudják kiélvezni ezt az időszakot. Jelenlegi filmünk főszereplője pont egy ilyen lány, aki csak ismerkedni szeretne, nagyobb szabadságot, és mindazt, ami egy tininek kell. Csak hogy ő valójában az Amerikai Egyesült Államok elnökének a lánya, így mindenki felismeri őt, lépteit pedig mindig biztonsági őrök figyelik. Hogy lehet így érvényesülni és kiélvezni a fiatalságot?

+1 Egy herceg karácsonyra

Végezetül pedig egy Netflix-produkció. A főszerepben tetszelgő újságírólány állruhában munkát keres egy palotában, ahol egy rosszhírű herceg él. Feladata az, hogy egy olyan cikket írjon a királyi felségről, mely leleplezi a valós személyiségét, a hibáit és mindent, amit a külső szemlélők addig nem láthattak belőle.

Munkavégzése során viszont beleszeret a célpontjába, a herceg pedig szintén érzelmeket kezd táplálni a lány felé. Ennek fényében az iromány kiadása nem venné jó néven magát, kifejezetten úgy, hogy az uralkodó utálja az újságírókat.

Nyitókép: Instagram