Az Avatar: A víz útja egyik jelenete

Ezzel az életveszélyes mutatvánnyal készült az Avatar 2 színésze a forgatásokra

Az Avatar: A víz útja James Cameron legújabb filmje, melynek az első része óta 13 év telt el. A régóta várt folytatást hatalmas munkálatok előzték meg, főleg a digitális effektek miatt, de a színészek is kitettek magukért. Egyikük például egy halálos mutatványt tanult meg a forgatásokra.


Vigyázat, spoilerek következnek!

A történet szerint az első filmben megismert főszereplő, Jake Sully családjával együtt menekülni kényszerül az emberek elől. Szerettei megóvása érdekében egy különálló törzshöz csatlakoznak Pandorán belül. Az ottani lények egy kicsit különböznek az eddig megszokott na'viktól, hiszen a vízi életmódhoz alkalmazkodtak.

Új otthonukban meg kell tanulniuk nekik is hosszabb ideig a víz alatt tartózkodni, illetve gyorsabban közlekedni.

A szereplőgárdában szerencsére visszatért Sam Worthington Jake-ként, Zoë Saldana Neytiriként, valamint Stephen Lang is, aki a rosszfiúk vezetőjeként próbálja gyarmatosítani a területet, közben pedig kivégezni egykori társát, Sullyt.

Az új karakterek között feltűnik Kate Winslet is, aki a vízi törzs főnökének feleségét, Lonalt kelti életre. A híres színésznő a forgatások előtt megtanulta tovább visszatartani a lélegzetét a víz alatt, ezzel pedig megdöntötte a legtovább víz alatt kibíró színész rekordját. A csúcsot eddig Tom Cruise tartotta a maga 6 percéve, Winslet viszont egészen pontosan 7 percig bírta.

„Én biztosan nem tudtam volna ilyen sokáig visszatartani a lélegzetemet a mélyben, ezért voltak felszíni statikus légzésgyakorlatok, amiket azért csináltunk, hogy fejlesszük a képességeinket. Ez egy fizikai váltás, és ez olyasvalami, amit tanulni kell. Én csak lógtam a vízben, és számoltam a léceket. Listákat készítettem a fejemben. De vigyázni kell, hogy ne készítsünk túl bonyolult listát, mert az is agyi energiát vesz igénybe.
Megvan a videó, amin felbukkanok, és azt mondom: »Meghaltam? meghaltam?«, aztán meg azt kérdeztem, hogy mennyi volt az időm”

— olvashatjuk Winslet szavait a Marie Claire cikkében.

A mutatvánnyal kapcsolatban nagyon fontos észben tartani, hogy ilyen sokig visszatartani a lélegzetet életveszélyes, éppen ezért csak szakképzett segítség felügyelete mellett ajánlatos gyakorolni.

Nyitókép: Instagram/avatar