boarding

Tényleg megéri az elsők között felszállni a repülőgépre? Szakértő válaszol!

Talán már mindannyian találkoztunk azzal a jelenséggel a repülőtéren, amikor egy-egy utas már jóval a repülőgépre való beszállás előtt sorba áll, hogy a lehető leghamarabb jusson fel a jármű fedélzetére. Szakértők szerint azonban annak ellenére, hogy egy ilyen helyzetben a szóban forgó utasnak ugyanannyit kell várnia, mint bárki másnak, néhány szempontból mégis sokkal előnyösebb helyzetbe kerülhet. De vajon mi lehet az az indok, amiért megéri túlbuzgónak lenni? Mutatjuk!


Az utazási szakértők szerint minél hamarabb szállunk fel a repülőgépre, annál valószínűbb, hogy a közvetlenül az ülésünk fölött lévő tárolóban lesz hely a kézipoggyászunk számára – ezzel együtt pedig annál kisebb eséllyel penderítik ki a légiutas-kísérők a táskánkat, ha súlyproblémák merülnek fel a gépen – írja a Travel + Leisure. A Quora kérdés-felelet platform egyik fóruma összegyűjtötte a tapasztalt utazók legjobb repüléssel kapcsolatos trükkjeit. Talán meglepő lehet, de a legtöbben egyetértettek abban, hogy érdemes a lehető legkorábban felszállni a gépre.

Ez is érdekelhet: A repülőgépre való beszállás menete ezért van a bal oldalon

„Ha turistaosztályon, kézipoggyásszal utazunk, mérjük fel, hogy mennyire lesz zsúfolt a járat. Ha teltház van, próbáljunk meg minél korábban feljutni a gépre“

– írta egy utazó. Az indoklást azzal magyarázta, hogy szerinte ez a taktika javítja az esélyeit annak, hogy a csomagjaink a kijelölt ülőhelyünk fölött kapjanak helyet. Ez azért is fontos, mert ha a kézipoggyászt az ülésünk mögött kell elhelyeznünk, az jelentős időveszteséggel jár a leszálláskor.

felsz\u00e1ll\u00e1s a rep\u00fcl\u0151re

Fotó: Pressmaster/Shutterstock

Egy másik tapasztalt utazó szerint létezik egy másik, gyakran figyelmen kívül hagyott ok, amiért érdemes korán sorba állni.

„Egyes légitársaságok, amikor embereket kell leszállítaniuk a repülőgépről, általában azokkal kezdik, akik utoljára szálltak fel a gépre”

– írta. Erre jellemzően akkor kerül sor, amikor a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt súlycsökkentésre van szükség. A felhasználó elmesélte, hogy ez vele azután történt meg, hogy a szokatlanul erős szélben senki nem akart önként lemondani a helyéről. Ahogy írta, a légiutas-kísérők végül úgy döntöttek, hogy a beszállási sorrend alapján húzzák le az embereket.

„Az utolsóként felszálló személyt húzták le először, és így tovább, amíg 21 embert nem szállítottak le. Ezután a gép felszállt a feladott poggyászaikkal együtt.“

Habár nem valószínű, hogy ez a forgatókönyv velünk is megtörténik, a légitársaságok egyre gyakrabban kényszerülnek arra, hogy súlycsökkentés céljából embereket szállítanak le az adott járatról. Éppen ezért fontoljuk meg, hogy legközelebb megpróbálunk beállni kellő időben a sorba.