A Babylon egyik plakátja

5 film, ami a Babylonhoz hasonlóan visszarepít a mozizás aranykorába

A nemrég megjelent Babylon Brad Pitt, Margot Robbie és Diego Calva szereplésével mutatja be a filmtörténelem alkonyát. Pontosabban a némafilmek korának végét és a hangosmozik megjelenését. Cikkünkbe összegyűjtöttünk 5 filmet, ami ennek az iparágnak egy-egy szegmensébe enged mélyebb betekintést.


Chaplin

Ki ne hallott volna már Charlie Chaplinről és a munkásságáról? Az ikonikus karaktere kis bajuszával, idétlen kalapjával, nagy cipőjével és sétapálcájával meghatározta az egész filmes ipart még a hangfelvevők térhódítása előtt. A mozikba járó emberek szórakozni vágytak, erre pedig nem is volt tökéletesebb figura, mint Chapliné. Mozgásával, félreérthetetlen gesztusaival és szellemes jeleneteivel azonnal a közönség nagy kedvence lett.

Ezt így nagyon könnyű elmesélni, azonban a humoros alakítás mögött álló személy élete közel sem mondható annak. A Chaplin című filmben Robert Downey Jr. alakítja a világhírű némafilmes komikust. A történetben megtudhatjuk, hogyan vált híressé Chaplin, milyen lépéseivel korszerűsítette a filmipart, illetve, hogy mely körülmények vezettek a karrierje végéhez.

Szöszi

Listánk következő pontja a 2022-ben megjelent Szöszi, ami Marilyn Monroe életét mutatja be. A híres színésznőt, modellt és szexszimbólumot senkinek sem kell bemutatni, viszont kétségtelen, hogy sokan nem is tudják, milyen is volt valójában. A Netflix-produkcióban kifejtik Monroe gyermekkorát, anyja mentális betegségét, a színészkedéssel járó nyomást, sőt, még azt is megválaszolják, miért nem született soha gyermeke a legendás filmcsillagnak.

A katasztrófaművész

A film főszereplőjét, James Franco alakíja. Tommy Wiseau munkássága egyáltalán nem mondható mindennapinak, de kétségtelenül behatárolta a filmek értékelési rendszerét. Sajnálatos módon ő ennek a skálának a rosszabb oldalt képviselte.

Wiseau egy művészképzőben ismerkedett meg Greg Sesteroval, akit egyébként Dave Franco kelt életre. Ketten együtt próbálnak színészi babérokra törni, azonban Tommyról gyorsan kiderül, hogy nem a kamerák elé született. Ekkor jön az elhatározása, hogy ír egy forgatókönyvet.

Annyit elöljáróba elárulhatunk, hogy a művét azóta is vetítik, mint a valaha volt legrosszabb filmet.

Volt egyszer egy… Hollywood

Tarantino 2019-es filmdrámája a Babylonhoz hasonlóan Brad Pittet és Margot Robbiet is a képernyőre viszi, azonban a harmadik nagy sztár mellettük itt Leonardo DiCaprio. A két legendás férfi színésznek karakterei a filmes világban tevékenykednek. Karrierjük azonban eljut egy végponthoz, ahol arra kell rácsodálkozniuk, hogy a showbiznisz bizony egyre jobban löki ki magából a hozzájuk hasonlókat. Na de hogy kapcsolódik ehhez az eseményszálhoz Robbie és a szerepe? Ez a film végére teljesen egyértelművé válik egy Tarantinoszerű fordulattal.

A Fabelman család

Végezetül pedig egy frissen megjelent alkotás Steven Spielbergtől. A Fabelman család gyermeke odáig van a filmezésért, éppen ezért napról napra dokumentálja az otthonán belüli eseményeket. Anyja támogatóan közeledik a tevékenyég felé, az apuka pedig inkább csak egy hobbinak tartja fia nagyratörő álmait.

A rendező az alkotásában egy személyes portrét akart a vászonra vinni. Ezzel egyrészt tiszteleg a szakma előtt, illetve azt is bemutatja, miként lehetett a 20. században elindulni ezen az pályán.