A Három férfi és egy bébi című film szereplői

A Három férfi és egy bébi rebootja utal majd az eredeti alkotás kísértet teóriájára is​

Az 1987-es film újraalkotásának munkálatai már zajlanak, egy interjúban pedig elárulta a rendező, hogy örömmel tiszteleg majd a híres városi legenda előtt is, mely szerint az egyik régi jelenetben kísértet tűnik fel a háttérben.


A klasszikus vígjáték Leonard Nimoy rendezésében készült és olyan sztárok töltötték be a főszerepet, mint Ted Danson, Steve Guttenberg és Tom Selleck. A sztori szerint mindhárman gondtalanul élik agglegény életüket, egészen addig, míg meg nem kell küzdeniük a felnőtté válás, ezzel együtt pedig az apaság terhével.

Egy városi legenda és világszinten elterjedt pletyka szerint a film második órájának elején egy indokolatlan kisfiú tűnik fel a szoba egyik sarkában. A szóbeszéd szerint a gyermek egykoron abban a házban élt, ahol a forgatások zajlottak, ezért jelent meg a képsorokon. A valóság viszont nem ilyen izgalmas, hiszen az csak egy kartonkivágás Danson karakteréről, Jackről. Emellett a produkció egy stúdió épületében készült, így senki nem élt ott korábban.

A mítosz az 1990-es folytatásig keringett és több megjelenésben is tettek rá utalást. A popkultúrális jelenetté vált eseményről Mo Marable, a most készülő reboot rendezője is meg szeretne emlékezni valamilyen formában. Emellett azt is megosztotta a rajongókkal, hogy az eredeti színészeket vissza akarja hozni egy cameoszerep erejéig.

„Nagyon szeretném, ha valamelyikük — vagy mindannyian — cameo-t kapna. Még mindig szeretnék tisztelegni az eredeti előtt”

— olvashatjuk a Screen Rant cikkében.

Utólag nehéz elképzelni, hogyan hihette bárki, hogy egy kísértetről van szó, viszont hasonló esetek már más Hollywood-i produkcióval is megtörténtek, többek között az Oz, a nagy varázslóval is. A rebootról még nem lehet sokat tudni, ellenben az már biztos, hogy Zac Efron alakítja majd az egyik friss apukát. A szerep hatalmas kihívás bárki számára, végsősoron pedig majd az idő eldönti, hogyan sikerült az újragondolás.