Meghan Markle és Harry hecreg

Mikor jön a Harry és Meghan Netflix-dokusorozat következő epizódja?​

December elején megjelent Harry herceg és Meghan Markle Netflix-dokusorozata. A történetben nyíltan beszélnek többek között a kapcsolatuk kezdetéről, valamint a monarchia problémáiról. Idáig az első három rész érhető el, de mikor érkeznek a maradék epizódok?


A hercegi pár a 2020-as lemondásuk után kötött szerződést a Netflix-szel, melynek keretei között a saját produkciós cégükkel — az Archewell Productions-szel — együttműködve készítenek dokufilmeket és sorozatokat, illetve forgatókönyveket és különböző, gyermekeknek szóló programokat. Mindezek közül a legizgalmasabb projekt a most megjelent Harry és Meghan, mely már a debütálása előtt nagy port kavart.

Markle-ék kapcsolata szinte teljesen megromlott a királyi család tagjaival, köztük Vilmos herceggel és Katalin hercegnével is. Károly király trónra lépése után voltak olyan hírek, hogy az új uralkodó ki akarja békíteni fiait, ám erre egyelőre nem sok esélyt lehet látni. II. Erzsébet halála után, valamint A korona ötödik évadjának megjelenését követően Harry hercegék elméletileg halasztani akarták a sorozat kiadását, ám erre nem került sor.

A dokusorozat első fele már december elején megtekinthető lett. A részekben a szerelmespár mesélt a megismerkedésükről, illetve a kapcsolatuk kezdeti időszakáról is. A hercegné így nyilatkozott az egyik jelenetben:

„Kezdettől fogva távkapcsolat volt. Csak sms-ek és Facetime-ok, melyeken órákig beszélgettünk, és egyszerűen izgalmasnak éreztük, ami annyira furcsa, mert amúgy annyira nem voltak azok, mint ahogy azt az emberek szerintem feltételezik. Csak nyugodt és könnyű volt. Megismertük egymást. Pontosan úgy, mint bármelyik másik pár, amikor megtudják, hogy mit szeret enni, mit szeret főzni és hogy milyen filmeket néz a másik."

A palota egyelőre nem adott ki nyilatkozatot a sorozattal kapcsolatban. A walesi hercegi pár és a király is a lehető legnyugodtabban próbálják kezelni a helyzetet, tervükről pedig egy korábbi cikkünkben lehet részleteket olvasni.

A sorozat befejező részei december 15-én érkeznek a Netflix kínálatába.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy ez mekkora botrányokat ébreszt majd a brit királyi családban — vagy éppen ellene —, de kétségessé vált, hogy Harry herceg ott lehet-e majd apja koronázásán. Erről a témáról királyi szakértők is elmondták a véleményüket, kapcsolódó írásunkat pedig itt lehet elolvasni.

A kétes megítélés ellenére Meghan Markle és férje állítólag úgy próbálták megszerkeszteni a szériát, hogy enyhítse a királyi család ábrázolását és a megítélését. Vajon sikerrel járnak és béküléshöz vezethetnek a záró jelenetsorok, vagy tovább mélyítik az ellenszenvet a királyi családban?

Nyitókép: Getty

Forrás: Independent