A 2021-es Sundance Filmfesztivál vetítése San Franciscóban

Nemcsak filmeket, harmadik oltást is kínál a Sundance fesztivál

Három oltással lehet majd csak belépni a fesztiválra, ahol be is adják az emlékeztető vakcinát annak, aki szeretné.

Múlt héten jelentették be a Sundance Filmfesztivál szervezői, hogy a vetítéseken és a hivatalos eseményeken minden résztvevőnek be kell mutatnia a három oltást igazoló okmányt. A hibrid rendezvényt, melynek egyes részeit online is követni lehet, a tervek szerint 2022. január 20. és 30. között rendezik meg.

A Variety híre szerint azonban akit csak a harmadik vakcina hiánya akadályoz meg abban, hogy az eseményen részt vegyen, annak a fesztiválon beadják az emlékeztető oltást. A héten több filmes telefonhívás során nemzetközi művészeket és produceri csapatokat tájékoztattak az ajánlatról – mondta el két, az ügyben jártas személy.

Bár a kezdeményezést hivatalosan még nem jelentették be, már értesítették erről azokat a meghívottakat, akik személyesen terveznek megjelenni.

Az Egyesült Államokban az emlékeztető oltásra való jogosultságra vonatkozó irányelvek szerint az egyéneknek legalább hat hónappal előtte meg kell kapniuk a második COVID-oltást, valamint elmúltak 18 évesek.

Nyitókép: Getty Images / Miikka Skaffari