Dodókról készített illusztráció

Egy milliárdos cég közelebb került a dodó madarak felélesztéséhez

Egy több millió dollárból gazdálkodó startup egy lépéssel ismét közelebb került ahhoz, hogy a kihalt dodó madarakat újrateremtse. A kutatók elsőszámú célja, hogy a röpképtelen madár ismét elterjedhessen egykori élőhelyén.


A dodókat az emberiség irtotta ki nagyjából a 17. században. Azóta a röpképtelen madár egy teljesen kihalt fajnak számít, a tudósok pedig töretlenül próbálják újrateremteni a fajt. Ehhez különböző génvizsgálatokat végeznek. A munkálatok egyelőre sikeresnek mondhatók, hiszen végre teljesen újraalkották a dodók genomját, vagyis génállományát.

A folyamatok itt még messze nem értek véget. A műveletek következő része, hogy összehasonlítsák a dodó génjeit a ma is élő rokonfajaival. Ezáltal rájöhetnek, hogy milyen különbségek választják el őket egymástól. Végezetül a megalkotott géneket egy kiválasztott állat/madár embriójába kell majd beültetni.

Amennyiben a terv sikerrel zárul, akkor a kutatók Mauritius területén akarják ismét elterjeszteni ezt a madárfajt. Az volt a természetes élőhelyük még a kihalásuk előtt. Későbbi tervek részét képezi még a gyapjas mamut és az erszényesfarkas felélesztése is.

A tudományos áttörés hátterében a Colossal Biosciences milliárdos startupcég áll. A vállalat az utóbbi időben további 150 millió dollárt gyűjtött össze a projekthez. Az összbefektetés a 2021-es indulás óta így már 225 millió dollár.

Egy kis videós ismertető a dodók kihalási okairól:

Sokan nem értenek egyet a projekt terveivel. Természetellenesnek érzik a kihalt állatok ily módon történő feltámasztását. A meglátásaik szerint inkább a jelenleg veszélyeztetett állatok megvédésére kellene fordítani az erőforrásokat. A cég dolgozói mindezzel egyetértenek, viszont kiállnak a céljaik jelentősége mellett.

A ScienceAlert cikkében így idézték a vállalat vezető genetikusát:

„Egyértelműen egy kihalási válság közepén vagyunk. A mi felelősségünk pedig az, hogy történeteket teremtsünk és izgalomba hozzuk az embereket oly módon, hogy elgondolkodjanak róla.”

Nyitókép: Shutterstock