Egy űrhajós a Holdon (illusztráció)

A NASA végre bemutatta a Hold-misszióhoz készített, vadiúj űrruháit

A NASA eltökélt célja, hogy a következő években ismét embert juttasson a Holdra. Az utolsó holdraszállás óta évtizedek teltek el, így nem csoda, hogy számos változtatást kellett eszközölni. Az űrügynökség most bemutatta vadonatúj űrruháit, melyekben az asztronauták dolgozhatnak majd a misszió során.


Az Artemis-misszió következő szakaszaiban már emberekből álló legénység fog az űrhajóban tevékenykedni. Éppen ezért pont itt volt az ideje, hogy bemutassák a korszerűsített, szinte már sci-fi filmbe illő holdruhákat. A színválasztás és a fazon módosításai mellett a készítők további újításokat is eszközöltek a megszokott modellekhez képest.

Mindenekelőtt fontos megemlíteni, hogy a ruhákat az Axiom Space űrturisztikai cég bérli az űrügynökség számára. Ennek értelmében a NASA a régi küldetések ruháival szemben ezeket nem birtokolja. A tervezésben Esther Marquis jelmeztervező is részt vett, aki számos hollywoodi produkcióban is dolgozott korábban.

Többek között feltűntek a ruhái a 2007-es Terrorbolygóban, illetve a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája című Marvel-filmben is.

„A NASA örökségét folytatjuk egy olyan fejlett űrruha tervezésével, amely lehetővé teszi az űrhajósok számára, hogy biztonságosan és hatékonyan tevékenykedjenek a Holdon. Az Axiom Space Artemis III űrruhája készen áll majd arra, hogy megfeleljen a Hold déli pólusának összetett kihívásainak, és hozzájáruljon a Holdról alkotott ismereteink bővítéséhez, hogy lehetővé tegyük ott a hosszú távú jelenlétet

— mondta Mike Suffredini, az Axiom Space elnöke.

A ruhákon jól látszik, hogy a fekete és a narancssárga színkombináció lépett előtérbe. Emellett egy karcsúsított fazont kaptak, amik tökéletesen igazodnak a modernebb stílusokhoz. A készítők elmondása szerint igyekeztek rugalmasságot kölcsönözni a szereléseknek, illetve az is fontos szempont volt, hogy nagyobb védelmet nyújtsanak a zord környezetnek való ellenálláshoz. Mindezek mellett speciális funkciók elvégzésére is képesek lettek a könnyebb munkavégzés érdekében.

Nyitókép: Shutterstock

Forrás: Futurism