Egy kristály

Soha nem látott űrkristályokat találtak egy felrobbant meteoritban

A 2013-ban Cseljabinszk felett felrobbant meteoritból lehullott port tanulmányozva a kutatók érdekes felfedezést tettek. Olyan kristályrészecskékre bukkantak, melyeket korábban még sohasem láttak, így egyelőre nem biztosak abban, hogy milyen anyagról is van szó.


A szóban forgó aszteroida annak idején 18 méter átmérőjű és 12 125 tonnás volt, a Föld légkörébe pedig 66 950 km/óra sebességgel lépett be. Szerencsére a becsapódás előtt 22,5 kilométerrel a város felett felrobbant, a talajt pedig így csak apró törmelékek és por érte el. Ez az eset akkoriban egy komoly jelnek számított az űrkutatók körében, hiszen bármikor bekövetkezhet egy hasonló, viszont tragikusabb végkimenetelű ütközés.

A NASA szakemberei szerint a meteor 30-szor nagyobb erővel robbant fel, mint a Hirosimát súlytó atombomba. Az esetről készült felvételeken jól látszik, hogy az űrszikla egy rövid ideig fényesebben világított, mint a Nap, majd üvegeket törő és épületeket megrongáló hangrobbanás következett. A hatások miatt nagyjából 1200 ember sérült meg.

A meteoritok robbanása után leggyakrabban apró, kavicsszerű törmelékek maradnak hátra, melyeket vagy nem találnak meg, más szituációkban pedig a vízbe esnek vagy elfújja őket a szél. Mindezek miatt a kutatóknak odáig nagyon nehéz volt az aszteroidák anyagának elemzése, azonban cseljabinszki minta tanulmányozása lehetségesnek bizonyult, mivel az eset előtt és után lehullott hóréteg megőrizte a port.

A kutatók akkor bukkantak az új kristálytípusokra, amikor a porszemcséket vizsgálták egy hagyományos mikroszkóp alatt. Az új kristályok két különböző alakban voltak észlelhetők, vagy majdnem gömbformában, vagy hatszögletű rudakként. Későbbi kutatások rámutattak, hogy a vizsgált anyag grafitrétegekből áll.

A kutatócsoport gyanúja szerint a kristályok a meteorit felrobbanásakor keletkeztek, mégpedig a magas hőmérséklet és a nagynyomású körülmények miatt. A tényleges keletkezési mechanizmus továbbra is rejtély, a kutatók viszont remélik, hogy további űrtörmelékeket is találnak majd, melyek segítségével megállapíthatják, hogy gyakori égés melléktermékről van-e szó.

Egy k\u00f6zeli k\u00e9p az egyik \u00faj krist\u00e1lyr\u00f3l elektronmikroszk\u00f3p alatt

Fotó: Taskaev et al.

Nyitókép: Unsplash/carole smile

Forrás: ScienceAlert