Egy lány a kanapén ülve olvas

Luxuscikké válhatnak a megvásárolni kívánt könyvek?​

A jelenlegi gazdasági helyzet a kiadókat is meggyötörte. Szakértők meglátásai szerint a karácsonyi szezonra az egyik legmegfizethetőbb luxuscikké válhatnak a könyvek, viszont így is nagyobb költségekkel számolhatnak vásárlásnál az olvasás szerelmesei.


A magyar nyomdaipar és a könyviakók is sok megpróbáltatáson estek át 2022-ben, de a legnagyobb csapást a papír folyamatos és nagy ütemű drágulása adja. A tavalyi magyar könyveladások szép számokat produkáltak. Legjobb helyzetben továbbra is a kiadók vannak, viszont a kisebb vállalkozások nagyobb állami segítségre szorulhatnak.

„A nyomdák egyenesen ott tartanak, hogy azt kérik, ne írjunk árat a könyvekre, mert lehet, hogy a nyomtatás pillanatában már drágább lesz az alapanyag, mint amikor elvállalták a munkát. (…) Van olyan papírfajta, amelyiknek duplájára nőtt az ára az elmúlt hónapokban. A kemény táblás könyvekhez szükséges úgynevezett fekete lemez pedig szinte csak aranyárban kapható”

— nyilatkozta Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke.

Az idei eladási sikerek nagyban múlnak az ünnepi szezontól, hiszen karácsony környékén nagyon sok olvasnivalót vásárolnak az emberek maguknak, illetve ajándék gyanánt is. A szakma úgy véli, hogy a jelenlegi helyzetet figyelembe véve és a jövőbe tekintve a könyv lehet a legmegfizethetőbb luxuscikk, amire költhetnek az emberek.

Egy l\u00e1ny a szob\u00e1j\u00e1ban, a k\u00f6nyvespolca mellett olvas

Fotó: Unsplash/Hatice Yardım

A tavalyi évben a Líra-csoport esetében a magyar szerzők irományai voltak a legkelendőbbek. Ezek közül érdemes megemlíteni Vámos Miklós és Bereményi Géza alkotásait, melyek a szépirodalmi kategóriában voltak kiemelkedők, a gyermekeknek szóló történetek terén pedig a Nyúl Péter-könyveket és a Bori-sorozatokat érdemes megemlíteni.

A Librinél az első helyezett Orvos-Tóth Noémitől az Örökölt sors volt, de sokan megvásárolták Edith Eva EgertőlA döntést is. A leglényegesebb tavalyi kiadványokról a Haszon cikkében lehet többet megtudni.