Cseke Eszter és S. Takács András, az On the Spot műsorvezetői és alkotói

Három kötettel indít az On the Spot új könyvsorozata

Az új évaddal egy időben könyvsorozatot indít az On the Spot dokumentumfilmes párosa, melyben a számukra fontos témákkal, például a gyerekvállalás csodájával, valamint a hosszú és jó élet titkával foglalkoznak.


Az On the Spot magyar gyártású dokumentumfilm-sorozatot 2009-ben kezdte el forgatni CsekeEszter és S. Takács András. Munkájuk során járják a világot, érdekes helyeket és személyeket mutatnak be, mindezzel pedig elénk tárják földünk különleges kultúráit.

A széria új, novemberben indult évada az eddigiektől eltérően a Telekom TV GO-n látható Az epizódokban azt vizsgálják, hogyan is lehet minél tovább élni, ehhez pedig ellátogatnak földünk Kék Zónáiba, ahol a világ legtöbb idős embere él.

Az új évad mellett a páros könyvsorozatot is indít a széria témáival kapcsolatban, Dan Buettner három könyvével. Az első köteta november 12-én megjelent A hosszú élet titkai című bestseller, mely a Kék Zónákat mutatja be, ahol az emberek a legtovább élnek. Az ott töltött idő alatt Buettner és csapata a kultúrát, az élethez való hozzáállást, az emberek étrendjeit és minden apró szokást ellestek, aminek bevezetésével mi is boldogabban és nyugodtabban élhetjük a mindennapjainkat.

„Ezzel a könyvvel a kezünkben indultunk útnak, hogy feltérképezzük a hosszú élet varázslatos oázisait Szardíniától Costa Ricáig - ez lett az On the Spot tizedik évada. Bár a hosszú élet titkait mindenkinek saját magának kell megtalálnia, Dan Buettner a munka nagy részét elvégezte"

– nyilatkozta Cseke és S. Takács, akik elmondása szerint a kötetnek hála született meg a jubileumi tizedik évad terve.

Csekéék az anyaggyűjtés során felkutatták a világ öt olyan részét, ahol kiemelkedően magas azoknak az embereknek a száma, akik akár 100 évesnél is tovább élnek. Ezek a Kék Zónák Costa Ricán, Szardínián, az Okinava-szigeteken, a kaliforniai Loma Lindában és egy apró görög szigeten, Ikarián találhatóak.

A második írás, szintén Buettnertől, A hosszú élet ízei – 100 recept, hogy 100 évig élj, mely ugyanazokon a Zónákon belül kalauzol át minket a gasztronómiai sajátosságokon. A csapat megízlelhette a helyi különlegességeket a szardíniai zöldfűszeres-lencsés minestronén át a nicoyai babos-rizses gallo pintoig.

„A hosszú élet titkai után kutatva a Kék Zónákban mi is végigkóstolhattuk 100 éves szereplőink legegészségesebb ételeit, és evés közben láttuk az arcukon, hogy még most is élvezik az ízeket és az életet. Narancsot, citromot és olivát szüreteltünk velük, kecskét és tehenet fejtünk együtt, és volt olyan 100 éves, aki levitt a borospincéjébe. Szardíniától Japánig mindannyian esküsznek rá, hogy a hosszú élet a konyhában kezdődik."

— idéze Cseke Esztert és S. Takács Andrást a Port.hu.

A harmadik kiadvány szerzőjével a sorozat szüléssel és terhességgel foglalkozó évadjában találkozhattunk. Robin Lim: Gyermekágy – Testi-lelki útmutató az anyaság első hónapjaira című könyve praktikus tanácsokat oszt meg a családalapítás előtt állókkal. Mi sem bizonyítja jobban az írónő hitelességét, hogy az On the Spot műsorvezető párosa második gyermekük születése előtt Balira utazott, hogy Lim bábáskodása alatt jöjjön világra a kicsi.

A bába több mint tízezer gyermeket segített eddig világra, nyolc sajátja van és az unokái száma is folyamatosan gyarapszik. Hivatása mellett írásaival segít anyatársainak megélni ezt az időszakot, és felkészíti őket a további évekre. Művét november végétől lehet majd látni a könyvesboltok polcain.

Nyitókép: Instagram/onthespot_hungary