Szabó T. Anna: Petőfi-parafrázisok
Az egyik legkiválóbb kortárs magyar költőnk ezúttal Petőfi papucsába bújik, és kellemesen eljátszadozik a lánglelkű poéta lúdtollával. Vasárnap délutáni szépirodalmi olvasnivalónk következik.
1.
Száll a felhő, magasan, magasan,
te is repülsz, parazsam, darazsam,
szállnék veled, piririm, pararam,
ne húzna a derekam, s a hasam.
Égi felleg, te örök fiatal,
élsz és elmúlsz, tied a diadal,
de engem köt keserű hivatal,
szállni-hullni az öreg nem akar.
2.
Hidegen jár a nap
Sötét felhők megett,
jól tudom, megettem
a java kenyeret,
sötéten nézek én,
hidegen, keményen,
azt leplezem: éltem,
s értelmét nem értem.
Fekete felhőben
hidegen jár a nap,
járkálok álmatag,
sápatag, bávatag,
minden múló pára,
vagy száraz sivatag,
jó ha néha benne
pár korty ital akad.
3.
Ereszkedik le a felhő,
Hull a fára őszi eső,
tavasz után ősz jött máris,
egyformán hull rám is, rád is.
Én csak morgok és kehegek,
betegen szidom az eget,
de te húzol gumicsizmát,
pirosban járod az utcát.
Felhőt oszlat nevetésed,
mért szeretlek, mégsem érted,
ketten járunk vízben-sárban,
én egyedül, de te párban.
4.
Senki sem szól így a fellegekhez:
álljatok meg, várjatok meg engem,
szélbe-vészbe vigyetek el végre,
villámokkal, vizekkel csatázni
inkább bújnak jó meleg zugokba,
biztonságot kályhában keresve,
alkoholban, forró női ölben,
mert a felleg nem ember, de isten,
hisz nincs se perce, se teste, se lelke,
és száll felettünk, sose lát meg minket.
Én mégis kérlek, felleg, sírj, ha meglátsz,
sírj, fellegecském, esőzz rám, itass meg,
mert kiszáradtam, meghalok hiába,
és semmihez már nincs közöm, de hozzád
úgy könyörgök most, vízleánya felhő,
hogy szánj meg, engedd megkóstolni végre
a testetlen-száguldás égi ízét.
Az írás eredetileg az Alibi – Hat hónapra sorozatban jelent meg, mely kapható a könyvesboltokban, vagy innen megrendelhető.
Nyitókép: sendi gibran/Unsplash
