KAWS szobor

​KAWS ismert figurája egy gabonapelyhes dobozon bukkan fel​

Az utcai fenegyerekből lett világhírű művész, KAWS már rengeteg márkával kollaborált, mint például a Supreme, a Nike vagy a Dior. Ez alkalommal pedig egy gabonapehely, a Reese's Puffs dobozára került fel az ismert "XX" szemű figura.



Brian Donnelly, vagyis ahogyan az egész világ ismeri KAWS, graffitiművészként kezdte pályafutását, és műveit megtalálhatjuk Párizstól egészen Tokióig, és ma már a legnagyobb múzeumokban is kiállít.

KAWS nevének hallatán a bábuk jutnak elsőre eszünkbe, amelyeket egészen kis méretben is megszerezhetünk, de akár öt méteresek is lehetnek. Az első ilyen figurákat 1999-ben adták ki három színben. A kis szobor alakja napjainkra már feltűnt cipőkön, valamint más ruhadarabokon is.

Legújabb együttműködésével pedig a népszerű gabonapehely, a Reese's Puffs dobozain is feltűnik. A termék elején egyből szembe ötlik a két X, amely a művész egyik védjegye, mindemellett pedig az egyik pehelydarab a népszerű figura fejére hasonlít, a hátoldalon pedig teljes alakban megláthatjuk az említett alakot.

A reggelizőpehely-branddel egyébként Lil Yachty és Travis Scott is dolgozott már együtt.

Forrás: HYPEBEAST