Pablo Picasso

Jön az eddigi legnagyobb szabású Picasso-tematikájú rendezvénysorozat

2023-ban Franciaország és Spanyolország együttes erővel nemzetközi Picasso-rendezvénysorozatot szervez szerte Európában és Észak-Amerikában. A művész halálának ötvenedik évfordulójára emlékezve a következő évek legnagyobb kulturális programját lehet majd meglátogatni.


A spanyol és francia kormány egy bizottságot hozott létre Európa kulturális vezetőiből, amely a The Picasso 1973–2023 Celebration nevet kapta. A tervezések és a társaság élére Cécile Debray, a párizsi Musée National Picasso elnökét helyezték, aki a festőművész unokájával, Bernard Ruiz-Picassóval állítja majd össze a megemlékezési program terveit.

A kezdetleges tervek szerint negyven kiállításra és eseményre látogathatnak majd el az érdeklődők Észak-Amerika területén, valamint szerte az európai kontinensen. Az ötletben megegyező értekezletre a francia-spanyol csúcstalálkozó legutóbbi ülésén került sor, melyet a szomszédos országok diplomáciájának megerősítésére tartottak. Többek között olyan témákat is tárgyalta, mint a fenntarthatósággal, a bevándorlással és a védelemmel kapcsolatos kérdések.

A francia kulturális minisztérium által kiadott közlemény szerint azért volt szükség a rendezvénysorozat előkészületeit felülvizsgáló tanács megalapítására, hogy Picassot olyan művészként mutassák be, mint aki demokratikus államokból, az emberi jogok védelmezőiből és a véleménynyilvánítás szabadságából álló Európa alapelveit testesíti meg. A kihirdetésben a Guernica című festményt fontos háborúellenes szimbólumként nevezték meg.

A Picasso-projekt egyik legfőbb célja, hogy a következő évek legnagyobb európai és nemzetközi kulturális eseményét juttassák el a művészetek iránt érdeklődő emberek számára.

Forrás: ARTnews