Miért nem tesz boldoggá a pénz?

A tanulmányban a Nobel-díjas Daniel Kahneman és Angus Deaton az úgynevezett „szubjektív jólét” két aspektusát vizsgálták, és különbséget tettek az érzelmi jólét valamint az életértékelés között.

Az érzelmi jóllétet úgy definiálják, mint „...az egyén mindennapi tapasztalatainak érzelmi minőségét – az öröm, a lenyűgözés, a szorongás, a szomorúság, a harag, a szeretet élményeinek gyakoriságát és intenzitását, amelyek kellemes vagy kellemetlenné teszik az egyén életét”. Ezzel szemben az életértékelés „az egyén életéről alkotott gondolataira utal”.

„Jelen tanulmányban megerősítjük, hogy a magasabb jövedelem hozzájárul az egyének életértékelésének javulásához, még azok körében is, akik már jómódúak. Ugyanakkor azt is megállapítjuk, hogy a jövedelemnek a jóllét érzelmi dimenziójára gyakorolt hatása ∼ 75 000 dollár éves jövedelemnél teljes mértékben telítődik”

– idézi a kutatókat a Psychology Today.

Más szóval, ha több pénzt kapunk, akkor azt gondoljuk, hogy jobb az életünk, de nem érezzük magunkat jobban.
Az biztos, hogy ha nincs elég pénzünk, az negatívan befolyásolja az érzelmi jóllétünket. De ha már van elég pénzünk (2010-ben körülbelül 75 000 dollár), a több nem befolyásolja pozitívan.

Tehát, bár azt gondoljuk, hogy jobb lenne az életünk, ha fizetésemelést kapnánk vagy megütnénk a lottó főnyereményt, nem lennénk boldogabbak, mint a nyeremény előtt. Vagyis, a pénzzel tényleg nem lehet boldogságot vásárolni. De miért is nem? Kahneman és Deaton az életértékelés és az érzelmi jóllét közötti megkülönböztetése adhat erre választ.

Az érzelmi jóllét fejlődése

A szerzők által azonosított érzelmi jóllét – öröm, lenyűgözés, szorongás, szomorúság, harag, ragaszkodás – több százezer év alatt alakult ki a vadászó-gyűjtögető csoportokban. Ezekben a csapatokban persze nem volt pénz, és fontosabb volt a vagyontárgyak ajándékként való felhasználása, mint a megtartásuk. A jóllét azt jelentette, hogy volt elég ennivaló, és a csapat többi tagjával való együttlétet – vadászat, gyűjtögetés, veszekedés, harc, történetmesélés, tánc, gyógyítás.

A mezőgazdasági forradalom óta azonban az emberi történelem nagyrészt a föld, a pénz, a birtoklás, a hatalom megszerzésének története. Ma a szerzés üzenetei mindenütt ott vannak körülöttünk: Vegyünk több és jobb dolgot, szerezzünk jobban fizető munkát. Ezek az üzenetek a mezőgazdaság utáni gondolkodásmódot célozzák, de figyelmen kívül hagyják az ősi érzelmi szükségleteket.

Az arról való gondolkodás, hogyan megy vagy fog menni az életünk, a neokortex egy másik alkotása. Tekintettel a mezőgazdasági forradalom után a gazdagság és a hatalom nyilvánvaló előnyeire, az agykéreg ezeket eszmékké alakította át, olyan dolgokká, amelyekre törekedni lehet – célokká. A feljebb jutás jó volt, akár boldoggá tett, akár nem.

Ahogy az ipari forradalom és a piacgazdaság egyre több lehetőséget teremtett a feljebb jutásra, egyre több ember tudott felemelkedni. Nagyszerű volt, hogy volt elég pénzünk, volt mit enni, és volt hol laknunk. És jó érzés volt felemelkedni és nagyobb státuszba kerülni.

Mozgó cél

Sajnos volt egy nem szándékolt következmény: a cél folyamatosan mozgott. Mindig volt egy jobb pozíció, egy jobb fizetés, egy magasabb státusz. A jóllétről való gondolkodás összekapcsolódott a több pénz megszerzésével. Amikor Donald Trumpot arról kérdezték, hogy mit jelent számára a pénz, azt mondta:

„A pénz sosem volt számomra nagy motiváció, kivéve, ha az a számonkérés eszköze.”

A boldogságot nem említette.

Szóval, itt vagyunk mi, emberek, megint megrekedtünk az ősi érzelmek és egy olyan környezet között, amely arra kényszerít minket, hogy elérjük és megszerezzük. Ahogy Kahneman és Deaton tanulmányukban megjegyzik, amikor azt a kérdést tették fel, hogy „Mi tette tegnap boldoggá”, a legtöbb ember a családdal és a barátokkal töltött időt, egy rokon gondozását, egy közös projekten való munkát stb. emelte ki.

Arra a kérdésre, hogy szerintük mi tenné őket boldogabbá, a legtöbben azt válaszolták: „Ha több pénzem lenne”.

Nyitókép: Shutterstock