Álmos, kimerült nő fekszik az ágyban és az okostelefonján görget

Miért választjuk a mobilunk görgetését lefekvés helyett?

Tudjuk, hogy az alvás fontosabb, mint céltalanul görgetni a közösségi médiában vagy 50. alkalommal ellenőrizni az e-mailjeinket. Akkor mégis miért tesszük ezt?

Elmúlt éjfél. Ahogy az ágyban fekszünk, alvás helyett céltalanul görgetjük a telefonunk. Másnap reggel fáradtan ébredünk, és álmosan megyünk dolgozni, de aznap este megint ugyanazt csináljuk. Tudjuk, hogy szükségünk van a pihenésre, de mégis fennmaradunk, és feláldozzuk az alvást, hogy céltalanul görgethessünk.

Ha ez ismerősen hangzik, akkor lehet, hogy „bosszúból lefekvés előtti halogatásban” szenvedünk. Ez a jelenség sokféle embert érint – a kisgyermekes szülőktől a nagy stresszhatással járó munkahelyen dolgozókig – akik az alvásidőt arra használják, hogy visszaszerezzék az elveszett „énidőt".

A mostanában „bosszúból lefekvés előtti halogatásnak” nevezett jelenséget az amerikai Sleep Foundation úgy írja le, mint azt a tendenciát, hogy „az alvást feláldozzuk a szabadidőért, amelyet a szabadidőben szegény napi menetrend vezérel”.

Mi készteti az embereket arra, hogy fennmaradjanak és ne csináljanak semmit?


Azok az emberek, akik ébren töltött idejük nagy részét munkával töltik, az „énidő” súlyos hiányát tapasztalják, amelyben megszabadulhatnak a felelősségektől. Manapság egyesek még a pihenésért is bűntudatot éreznek, ezért erős a vágy a megszakítás nélküli személyes idő után.

Daphne Lee újságíró, akinek vírusosan terjedő tweetje népszerűsítette a kifejezést, úgy írja le a bosszúból fakadó lefekvési időhúzást, mint egy kísérletet arra, hogy visszaszerezzük az életünk feletti kontrollt. Ha a nap nagy részét azzal töltjük, hogy valaki másnak dolgozunk, más utasításait követjük és fegyelmezetten azt csináljuk, amit „tennünk kell”, természetes, hogy szabadságra vágyunk– legalább arra a néhány nyugodt órára éjfél körül.

Vannak, akik ezt a kontrollt úgy találják meg, hogy olyan dolgokat csinálnak, amelyeket gyakran lustaságnak vagy időpocsékolásnak tartanak – például a közösségi médián való görgetés a mobilon vagy a tévéműsorok nézése. Azzal, hogy az emberek az éjszaka hajnali óráiban, amikor a világ már alszik, ezeknek a tevékenységeknek hódolnak, a „bosszú” és az időtöltés feletti kontroll érzését érzik.

A bosszúból történő lefekvés előtti halogatást a különböző csoportok másképp élik meg, annak ellenére, hogy ugyanazok az okok motiválják őket. A kisgyermekes szülők a napjuk nagy részét azzal töltik, hogy megpróbálják összeegyeztetni a munkát és a gyermekgondozást, ezért erős a vágy, hogy egyedül töltsenek el egy kis időt, minden kötelezettségtől mentesen. Sok szülő számára ez csak este lehetséges, amikor a munkaidőnek vége és a gyerekek alszanak.

Hasonlóképpen, a megerőltető órarenddel rendelkező egyetemisták, a nagy stresszel járó munkahelyeken dolgozók és a sok túlórát vállaló munkavállalók különösen hajlamosak lehetnek a lefekvés előtti halogatásra.

Lefekvés előtti halogatás vagy csak éjszakai bagoly?

Amikor a kifejezés népszerűvé vált, sokan megdöbbentek, hogy létezik ilyen. Az egyik leggyakoribb megjegyzés az volt: „Azt hittem, hogy éjszakai bagoly vagyok”. Ezen érdemes elgondolkodni.

Az embereket tényleg hajtja az „énidő” vagy csak egyszerűen az éjszakai órákat preferálják?

A kettő megkülönböztetésének egyik módja, ha megfigyeljük a következményeket. A lefekvést halogató emberek ezt az egészségük és a munkájuk rovására teszik, ami végül az orvosnál vagy a munkanélküliségnél köthet ki. Másrészt az éjszakai baglyok inkább dolgoznak vagy egyszerűen csak fennmaradnak éjszaka.

Az ilyen emberek úgy érezhetik, hogy a késői órákban kreatívabbak, produktívabbak vagy boldogabbak, ezért tudatosan dönthetnek úgy, hogy fennmaradnak, és ehhez igazítják az időbeosztásukat. A legnagyobb különbség az, hogy az éjszakai baglyok nem feltétlenül éreznek erős vágyat arra, hogy lázadjanak, és mindenáron visszaszerezzék az „énidőt”.

Lehetséges azonban, hogy a két jelenség összefügg. További kutatásokra van szükség annak megerősítésére, hogy az éjszakai baglyok nagyobb valószínűséggel vesznek-e részt bosszúból a lefekvés előtti halogatásban.

(Big Think)

Nyitókép: Shutterstock