Egy balkezes ember ujjai írás után

Te tudtad? Kevéssé ismert tudományos tények a balkezességről

Több kutatás is vizsgálta már a bal- és jobbkezes emberek közti különbségeket, ezek során pedig több eltérő jellemzőre is rávilágítottak. Alábbi cikkünkben tanulmányokkal alátámasztott tényeket sorakoztattunk fel olyan emberekről, akiknek a bal kezük a dominánsabb.


1. Ikrek

Az ikrek esetében sokkal nagyobb a balkezesek aránya, bár nem tudni, miért. Egy 1996-os tanulmány 1616 ikerpárt vizsgált meg, akik között eltérően voltak 6 és 28 éves kor közöttiek is. Az eredmények szerint az alanyok nagy részénél a bal kéz volt domináns, és jóval többször fordult elő náluk ez a sajátosság, mint a globális átlag. Az indokokról nem írtak részletekbe menő következtetést.

2. A bal- vagy a jobbkezesek keresnek többet?

A balkezesek lényegesen kevesebb pénzt kapnak a munkájukért, mint a jobb kezüket használó társaik. A Harvard Egyetem kutatói álltak elő azzal az adattal, mely szerint a balkezesek 10-12 százalékkal keresnek kevesebbet, mint az ellenkező végtagot használó csoport. Ennek okai főleg a kognitív képességekre és az érzelmi-viselkedési problémákra vezethetők vissza.

3. Tényleg rövidebb ideig élnek?

A balkezeseknek nem rövidebb a várható élettartamuk, mint más embereknek. Ezt a babonát valószínűleg Halpern és Coren 1980-as években végzett hibás kutatása erősítette meg, de az is hozzájárulhatott a rossz szóbeszéd elterjedéséhez, hogy rengeteg ideig ezt a jellemzőt testi hibának titulálták, majd gyógyítani is akarták.

4. Születési nehézségek

A balkezesek gyakran alultápláltan vagy egyéb szülési komplikációk közepette jönnek világra, ennek okát azonban még a szakértők sem tudták megállapítani az írásukban.

5. Balkezesség meghatározása születés előtt

Az Egyesült Királyságban található belfasti Queen's University tudósai erre a következtetésre jutottak, hogy már az anyaméhben megállapítható, melyik lesz a gyermek domináns keze. Az ultrahangvizsgálatok során 100 százalékig biztosan jobb kezes lett az, aki a jobb hüvelykujját szopizta, aki pedig a balt, annak 67 százalék esélye volt a balkezességre.

6. Jó harcosok

Nem szerencsés verekedést kezdeményezni velük, hiszen mért adatok bizonyítják, hogy jobban küzdenek, mint a jobbkezesek. A kutatók azt is feltételezik, hogy a különböző sportterületekben is ügyesebbek, bár ezt azóta is viták övezik.

7. A balkezeseket túl gyakran kizárják a tanulmányokból

Mivel más az agyuk és a génjeik is, így résztvevőkkel végzett tanulmányoknál célszerű lenne egy új csoportot elkülöníteni számukra a tudományos adatok pontosabb meghatározásához egy vizsgálat szerint. Ennek ellenére az emberiség nagyon keveset tud erről a különbségről, sok tudós pedig elutasítja a balkezesek bevonását bizonyos tanulmányokba.

Nyitókép: Shutterstock

Forrás: ZME Science