Diszlexiás kislány könyvek felett, körülötte különböző betűk a levegőben

A diszlexiának van egy nagy, figyelmen kívül hagyott előnye is

A sokáig pusztán tanulási rendellenességként kezelt neurológiai állapot, amely a szöveg dekódolását megnehezíti, az egyéneknek és közösségüknek is hasznára válhat egy ismeretlenekkel teli világban, állapította meg nemrég egy tanulmány.

A Cambridge-i Egyetem pszichológusai, Helen Taylor és Martin David Vestergaard újra megvizsgálták a fejlődési diszlexia hagyományos, hátrányosnak tekintett felfogását, és arra a megállapításra jutottak, hogy neurológiai jellemzői más körülmények között előnyöket is hordozhatnak.

Szerintük azok az agyak, amelyeknek nehézséget okoz az írott szavak gyors értelmezése, könnyebben felfedezhetik környezetüket hasznos nyomok után kutatva, amelyek javítják a döntéshozatalt, számol be róla a ScienceAlert.

„A diszlexia hiányközpontú szemlélete nem mondja el a teljes történetet. Ez a kutatás egy új keretet javasol, amely segít jobban megérteni a diszlexiás emberek kognitív erősségeit”

– mondja Taylor.

A fejlődési diszlexiát az jellemzi, hogy nehézségekbe ütközik az írott szó vizuális formátumának értelmes hanghalmazzá alakítása – amit az írás-olvasási üzletágban „fonémáknak” neveznek. A kutatók úgy gondolják, hogy a diszlexia a népesség 5-20 százalékát érinti, és általában körülbelül egy évvel visszaveti az olvasási képességet, ami akadályozza a folyamatos tanulási lehetőségeket, ahogy a társak fejlődnek. A szabványosított oktatási rendszerben ennek a késésnek a következményei mélyrehatóak lehetnek, csökkentve az önbizalmat és az önbecsülést, és potenciálisan egy sor társadalmi problémához vezethetnek.

Az olvasás az agyban a vizuális, nyelvi és figyelmi hálózatok összetett sokféleségét veszi igénybe. Mivel az állapot jellemzőinek akár 80 százaléka öröklött tényezőktől függ, valószínű, hogy a személy génjeiben valami megváltoztatja e hálózatok egészének működését.

Mivel a diszlexia a világ népességének ilyen széles körét érinti, és a génjeink ekkora mértékben befolyásolják, nyilvánvaló, hogy az evolúció valamilyen módon előnyben részesítette.

Az emberi evolúció hátterében az olvasás és írás kultúrája megdöbbentően új keletű. A hatékony írástudásra való általános támaszkodásunk még újabb, ami azt jelenti, hogy a diszlexia egyéni megismerésre gyakorolt káros hatása a legutóbbi generációkig elhanyagolható volt.

Az évtizedek során a pszichológusok megfigyelték, hogy azok, akik a diszlexia jeleit mutatják, általában jobbak a globális absztrakt és térbeli gondolkodásban is. Emellett hajlamosabbak arra is, hogy találékonyabbak legyenek, és jobban megjósolják az eredményeket.

Ez egy megküzdési stratégia lehet egy olyan világban, amely nagyra értékeli a hosszú szövegekből való információszerzés képességét. Bár Taylor és Vestergaard szerint ez nem így van.

„Úgy véljük, hogy a diszlexiás emberek által tapasztalt nehézségek az új információk felfedezése és a meglévő tudás kiaknázása közötti kognitív kompromisszum eredményei, amelynek előnye a felfedező elfogultság, ami magyarázatot adhat az olyan területeken megfigyelhető fokozott képességekre, mint a felfedezés, a találmányok és a kreativitás”

– mondja Taylor.

Pszichológiai értelemben elménket egy állandó kötélhúzás, az úgynevezett feltárás-kitermelés kompromisszum korlátozza. Ahhoz, hogy döntést hozhassunk, biztosnak kell lennünk abban, hogy a rendelkezésünkre álló információk pontosak és valószínűleg kiszámítható eredményre vezetnek.

Megvárhatnánk, amíg jobb információhoz jutunk, ha azonban túl gyorsan cselekszünk, lehet, hogy nem tudjuk meg, miért hibás a döntésünk.

„Az új lehetőségek felkutatása és egy adott választás előnyeinek kihasználása közötti egyensúly megtalálása kulcsfontosságú az alkalmazkodás és a túlélés szempontjából, és számos, a mindennapi életünkben hozott döntésünk alapját képezi”

– magyarázza Taylor.

Egy másik életben a diszlexia nem abban nyilvánulna meg, hogy nem vagyunk képesek a fejünkben sercegéseket hangokká alakítani, hanem fokozná azokat a gyors döntéshozatali képességeket, amelyek élet-halál kérdésekben változást hozhatnak közösségünk számára.

A keretrendszer a patológia egy szélesebb körű tendenciáját tükrözi, amely a neurodiverzitást a változó környezeten belüli nyomások által erősen kontextualizáltnak tekinti. Nem az a jelentősége, hogy bármelyik rendellenesség egy álcázott szupererő, hanem az, hogy a legnagyobb akadályozó tényezők azok, amelyek felett közvetlen kontrollunk van. Ha megváltoztatjuk például azt, hogy hogyan nevelünk, vagy hogyan beszélünk egy képességről pusztán hátrányként, az sokkal hatékonyabb „gyógymód” lehet, mint bármilyen tabletta vagy terápia.

Nyitókép: Shutterstock