Egy nő kinyitja a majdnem üres hűtőszekrényét

Sokak kedvenc élelmiszere drágulhat a klímaváltozás miatt

A rekordméretű szárazság miatt egyre több termény ára szökik az egekbe, ez a lista pedig napról napra bővül. Legutóbb olyan alapvető termékről jelentették be az alapanyaghiányt, mely sok konyhában idáig állandóan megtalálható volt.


Kaliforniában található a világ egyik legnagyobb paradicsomtermelője, ezúttal viszont azt a területet is az elmúlt 1200 év legsúlyosabb aszálya sújtja — írja a Futurism. Mike Montna, a kaliforniai paradicsomtermesztők szövetségének vezetője így nyilatkozott a tarthatatlan helyzetről:

„Kétségbeesetten szükségünk van esőre. Elérkeztünk arra a pontra, amikor már nem marad készletünk ahhoz, hogy a piaci keresletet folyamatosan kielégítsük. Jelenleg nagyon nehéz paradicsomot termeszteni.”

A vízhiány természetesen nem az egyetlen tényező, ami megnehezíti a termelők és a kereskedők munkáját. Ezeknek az embereknek ugyanis szintén meg kell küzdeniük a fokozatosan emelkedő inflációval is, mely befolyásolja az üzemanyag- és műtrágyaköltségeket. Mind ezek következtében a paradicsomalapú termékek, mint például a különböző szószok árai jelentősen megemelkednek majd a közeljövőben.

Ketten egy kist\u00e1ny\u00e9r paradicsomot tartanak a kez\u00fckben

Fotó: Unsplash/Elaine Casap

Ez a hatás nem csak Kalifoniában, így az amerikai kontinensen figyelhető meg, hanem ugyanúgy Európában, vagyis azon belül Magyarországon is. Júniusban kutatók a Nature folyóiratban tanulmányt tettek közzé, amely szerint a globális paradicsomtermelés csökkenni fog a felmelegedés miatt.

Szakértők szerint ez egy újabb jele annak, hogy az emberek által kibocsátott káros anyagok miként befolyásolják negatív irányba a földi életet. Egy korábbi cikkünkben lehet olvasni arról, hogy ezek a változások miként hatnak majd a különböző fajokra, így milyen lehet a következő kihalási hullám.

Nyitókép: Shutterstock